Szükséges, hogy a Szada és Veresegyház közötti utakon áthaladó kamionforgalmat ésszerű keretek közé tereljük. Ennek egyik fontos eszköze a rendszeres súlyellenőrzés bevezetése. Emellett indokolt lehet a célforgalmi korlátozások pontosítása, valamint annak átgondolása is, hogy a kamionok fel- és lerakodása milyen idősávokban történjen.

A részletek kidolgozásához további egyeztetésekre van szükség a helyi önkormányzatok vezetőivel, az Építési és Közlekedési Minisztérium illetékeseivel, valamint az érintett szereplőkkel.

Dolgozunk rajta!

Ma Kormányülés , holnap Kormányinfó, pénteken pedig Orbán Viktor miniszterelnök úr Szentendrén.

👍 Kényelmesebbé,
👍 szebbé és
👍 fenntarthatóbbá vált a baranyai intézmény.

A közelmúltban a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának igazgatójával, professzor Dr. Wittmann Istvánnal beszélgettem.

A legfontosabb, hogy a leginkább rászorulóknak tudjunk segíteni – itt Gödön ez valóban méltó, magas színvonalú körülmények között valósul meg.

Mondjunk nemet a háborúra és azokra, akik a hatalomra kerülésük érdekében leszerződtek Brüsszellel! Hazánkak nem ukránpárti, hanem magyar kormányra van szüksége!

Országszerte, Kaposvártól Egerig…

Ha nem védjük meg magunkat és az országot, ki fogják fosztani, ki fogják zsebelni a magyar családokat. Ez a végső tétje a választásnak.

- Orbán Viktor -

Irány a kormányülés, tapasztalt és stabil kormányzásra van szükség!

A Demokratikus Koalíció egyre durvábban kampányol, már óriásplakáton hirdeti: megfosztanák a határon túli magyarokat a szavazati jogtól!

Ezt fejezzék be!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média