Bár közel 700 kilométer választja el egymástól Madéfalvát és Mogyoródot, a szívek mégis együtt dobbanak. A hétvégén közösen ünnepeltük a két település 35 éves testvértelepülési kapcsolatát, és együtt…
Örömmel álltam egy igazán nemes kezdeményezés mellé! 🙏
Kéri Veronika azt a futócipőjét ajánlotta fel jótékonysági licitre, amelyben kétszer is körbefutotta a Balatont. Ez önmagában is emberfeletti teljesítmény, ráadásul most egy fiatal tehetség támogatását szolgálja.
A licitből befolyó teljes összeget egy kiváló utánpótlás sportoló, Lesták Ármin kapja, aki a MATE–GEAC Atlétika Szakosztály egyik legeredményesebb közép- és hosszútávfutója. Ármin rendszeresen kiemelkedő eredményekkel képviseli Magyarországot, Gödöllőt és az egyesületét nemzetközi versenyeken.
Gödöllőiként külön öröm számomra, hogy egy ilyen összefogás jöhetett létre a sport és a fiatal tehetségek támogatásáért. A kezdeményezésben partnerünk Kriszt Balázs, a MATE–GEAC ügyvezető elnöke is. A futócipő átadására április 6-án, a GSK – Családi Fradi ünnepen, a gödöllői Táncsics Mihály úti sportpályán kerül sor.
Arra biztatok mindenkit, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez és licitáljon! Támogassuk együtt a magyar sport következő generációját!
Külön elismerésem Kéri Veronika kitartásáért és teljesítményéért. Az ilyen példák mutatják meg, milyen erő van a sportban és az összefogásban! 
Bár közel 700 kilométer választja el egymástól Madéfalvát és Mogyoródot, a szívek mégis együtt dobbanak. A hétvégén közösen ünnepeltük a két település 35 éves testvértelepülési kapcsolatát, és együtt…
Újpest, ahol szeretünk élni - így támogasd a helyi vállalkozókat! 
A Tisza alelnöke ismét lebuktatta Magyar Pétert!
Tarr Zoltán, aki nem akar semmit elmondani, mert meg fognak bukni, elismerte, hogy a Tisza rá akarja kényszeríteni Magyarországot, hogy váljon le az…
30 év tervezgetés, imádság, alapítványi munka után ma ünnepélyes avatáson Rétvári Bence miniszterhelyettessel, Balog Zoltán püspökkel átadtuk a lakóknak a Hirdi Református Idősotthont, melynek…
Zelenszkij joggal gondolja azt, hogyha Magyarországon kormányváltást sikerül elérni, akkor az ő akaratának megfelelő, az ő akaratát végrehajtó kormány kerül hatalomra
Album Mi vagyunk a többség!
Kaposváron is mi voltunk többen! 💪
Tudják, hogy a Fidesz a biztos választás! 


A 125 éve született Ambrus Pál birkózóbajnok, aranydiplomás ügyvéd, székely patrióta szobrát avattuk fel szülőfalujában, Szentegyházán.
Békemenet, Székely himnusz és a csepeli csapat. 
️
Nemzeti összetartozás, békevágy, szabadság. 
️Április 12-én állítsuk meg a Brüsszel-Kijev-Tisza tengelyt, ne engedjük, hogy egy Magyar Péter vezette bábkormányt ültessenek a nyakunkba!🤚
️A magyarok megkárosítására kötött titkos nemzetközi…
Amíg a tiszás Ujvári Szilvia minket vádol alaptalanul törvénysértéssel, addig valakik több utcából is ellopták a választási plakátjainkat.
Ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tettünk.