Gödöllőn az elmúlt hetekben sok szó esett a tervezett akkumulátor-összeszerelő üzemről. A kérdésben a véleményem világos: a politika van az emberekért és nem fordítva. Ha az itt élő emberek úgy ítélik meg, hogy az üzem veszélyezteti környezetüket, vagy egészségüket, akkor a tervtől el kell állni.

Meggyőződésem, hogy a kérdés jelentőségére való tekintettel a város önkormányzata jól jár el, amikor rendkívüli képviselő-testületi ülést hívott össze jövő keddre. A rendkívüli képviselő-testületi ülésen születő döntést irányadónak tekintem, és kiemelt feladatomnak tartom, hogy a továbbiakban ennek a döntésnek érvényt szerezzek!

Azt vallom, hogy feladatom a közösségekkel, valamint az általuk választott vezetőkkel való együttműködés. Mióta szűk egy éve választókerületi elnök lettem minden tevékenységemben ez vezet.

Március 15. üzenete ma is aktuális: a magyar szuverenitást mindig meg kell védenünk, mert ma is vannak erők, amelyek veszélyeztetik azt.

Köszönöm a meghívást a dávodi március 15-i ünnepségre.

Külön…

Ruszin-Szendinek megint viszket a tenyere. Szerencsére, pisztoly most nem volt nála!

A mostani választásnak súlyos tétje van: az életünkről és a gyermekeink életéről közvetlenül szól! Ezért is fontos, hogyan döntünk áprilisban: béke és biztonság, vagy mások háborúja.

Sasvári Sándor művész úr életében a színház és a zene mellett a lovak is fontos szerepet kapnak. Sok évtizede aktívan foglalkozik lovaglással, különösen díjugratással. 1993 óta Csömör él, ahol a…

Amíg Amerika feloldotta az orosz olajra kivetett szankcióit, Magyar Péter pártja Brüsszelben megszavazta az orosz energia teljes kivezetését. Brüsszel és a Tisza úgy táncol, ahogy Zelenszkij fütyül.…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média