Látni, amit mindenki lát, de gondolni, ahogy senki sem gondolta. Ezt vallotta a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert.

Látni úgy, ahogyan senki más nem, csak ő látta. A művészeket művészként, művészi szèpséggel. Ezzel a szellemiséggel alkotott Keleti Éva Kossuth-díjas fotóművész.

Ez az, ami összeköti a tudományt és a művészetet. Ez az ami összekapcsol mindannyiunkat. Gondolkodhatunk másképpen, de a művészet és a tudomány világában együtt kell tudnunk alkotni.

Az Évától Éváig c. kiállítás a gödöllői Művészetek Házában Keleti Éva 75 éves munkásságából több, mint 230 alkotást mutat be ikonikus magyar hölgyekről.
Gratulálok a kiállítás kurátorának L. Péterfi Csabának, és Gémesi György polgármesternek, hogy közös kulturális örökségünket erősítő kiállítás nyílt városunkban.

A kiállítással emlékezünk is Keleti Évára, akit pár hete elveszítettünk, de tovább él velünk alkotásaiban.

TV2 MOKKA

A kormány megelőző jelleggel egy fokozattal megemelte a terrorfenyegetettségi készültséget, fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel az ország védelme érdekében.
Az iráni–…

Bebizonyosodott: Magyar Péter lepaktált Ukrajnával.
Ukrajna azt akarja, hogy egy olyan kormány legyen Magyarországon, akit tudnak irányítani.

️ Ne színészkedjen Magyar Péter! Ne szórakozzon a magyarokkal!
👉 Tudjuk, hogy összejátszanak Zelenszkijjel, és ahogy közösen elzárták a vezetéket, úgy közösen meg is tudják nyitni!

Leleplezéssel indult a hét: a Telex megerősítette, hogy a Tisza Párt rendszeresen egyeztet Kijevvel.

Nemrég a Politico írta meg, hogy Magyar Péterék rendszeresen koordinálnak az ukránokkal. A Telex…

Brüsszel nyíltan az ukránok pártját fogja velünk és a szlovákokkal szemben!

Nem nevethet Zelenszkij a végén. Zelenszkij nem zsarolhatja meg Magyarországot!

Az ukránok senkit nem engednek a Barátság kőolajvezeték közelébe, és az unió már megint nem a saját tagállamai érdekeit védi.

Az ukránok olajblokád alá vették Magyarországot. Ez nem más, mint egy nettó mocskos politikai zsarolás.
️Az olajblokádot le fogjuk törni, a Tisza-Kijev-tandemet pedig le fogjuk tolni áprilisban a…

👉 42.: Az egész világ a csodájára jár: kívül-belül megújult a Magyar Állami Operaház.

☝️Mi minden magyarért dolgozunk. Velünk az is jól jár, aki nem ránk szavaz. Ezért mi nem kívánunk vergődést…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média