A magyar tehetség világszinten is bizonyít! 
Ma a magyar fiatalok a világ kutatói tehetségének ranglistáján a 10. helyen állnak – mi pedig azért kötöttünk stratégiai megállapodást az MCC-vel, hogy az…
Örömmel fogadtuk a Kulturális és Innovációs Minisztériumban Maria Clara Muzzio, Buenos Aires főpolgármester-helyettesét. A találkozó középpontjában a magyar családpolitika bemutatása, valamint a közös kihívások és lehetséges válaszok megvitatása állt.
Bemutattuk a magyar családpolitika pilléreit: a hagyományos család alkotmányos védelmét, a családokért dolgozó erős civil hálózat szerepét, a munkára épülő támogatási rendszert, valamint a sokszínű szakpolitikai és pénzügyi eszköztárat.
A találkozón minden lényeges kérdésben egyetértettünk argentin partnerünkkel: a demográfiai hanyatlás, a család intézményét érő ideológiai támadások és a gyermekek védelme közös kihívások a nyugati világban, amelyekre határozott, értékalapú válaszokra van szükség.
Hiszünk abban, hogy a család a jövő záloga, és a nemzetközi párbeszéd kulcsfontosságú a közös megoldások megtalálásához.
A magyar tehetség világszinten is bizonyít! 
Ma a magyar fiatalok a világ kutatói tehetségének ranglistáján a 10. helyen állnak – mi pedig azért kötöttünk stratégiai megállapodást az MCC-vel, hogy az…
Hamarosan körbeérünk!
Átadtuk Madaras felújított főutcájának egyik utolsó szakaszát. A madarasiak számára ez egy különösen fontos fejlesztés, hiszen jelentősen megkönnyíti a közlekedést és élhetőbbé…
Bokros Lajos nem lassít: megemelt többkulcsos adót akar, eltörölné a támogatásokat, kezdve a családi adókedvezménnyel és az anyáknak járó szja-mentességgel. Nem szabad hagyni!
Bár Brüsszel és a hazai ellenzék is meg akarta akadályozni, a mai nap történelmi jelentőségű: földbe került az első beton, ezzel pedig Paks2 a nemzetközi normák szerint is jogilag és gyakorlatilag is…
A megállapodás megerősíti az Egyesült Államok és Magyarország elkötelezettségét közös örökség védelme és a vallásszabadság előmozdítása mellett. A keresztények a világ legüldözöttebb vallási csoportja…
A választások tétje, hogy megőrizzük a szuverenitásunkat, megőrizzük a nemzeti kormányt, vagy Brüsszelre és annak helytartójára bízzuk az ország sorsát. A Tiszával együtt jár az is, hogy háborúba…
A Tisza Párt brüsszeli tervei a magyar családokat veszélyeztetik. Magyar Péterék Brüsszel kérésére eltörölnék a rezsicsökkentést, feltétel nélkül támogatnák Ukrajnát, és még a sorkatonaságot is…
Kedves 4. választókerületiek!
Elindítottam a 4V Konzultációt.
Várom az Önök fejlesztési javaslatait és véleményét, amelyekkel együtt formálhatjuk városrészünk jövőjét.
Olyan kormányra kell, ami nemet tud mondani az Európai Uniónak, ha ez az érdek!

