Köszönöm a gratulációt, hiszen újra kudarcot vallottak a gáncsoskodók: az Európai Bizottság felelős intézménye döntött arról, hogy a HUN-REN kutatóközpontjai számára kiállítják az EU-s kutatási pályázatokhoz szükséges technikai számokat, ezáltal pedig újra tudnak pályázni a HUN-REN kutatói.

Az Európai Bizottság intézménye - közbenjárásomra - tegnap késő délután küldött hivatalos tájékoztatást a kutatóhálózatnak, amiben elismerik, hogy a HUN-REN kutatóközpontjai megfelelő jogi státusszal és önállósággal rendelkeznek, ezáltal továbbra is önállóan jogosultak részt venni az EU-s pályázatokon. A HUN-REN megújulásakor ebben állapodtunk meg a kutatóhálózattal és a jogszabályi környezetet is ennek megfelelően alakítottuk ki.

De vajon miért tartott mindez 3 hónapig a Bizottság intézménye számára?

Azért, mert az időhúzással a brüsszeli bürokraták újra szándékosan kárt akartak okozni a magyar kutatóknak, amihez az ADF nevű Tisza sziget asszisztált itthonról. Pontosan tudjuk, hogy ők miként gondolkoznak, hiszen elmondták: ami rossz a magyaroknak, az jó a Tiszának. Az nem zavarja őket, hogy eközben több mint 5000 ember munkájának ellehetetlenítését kockáztatják a tevékenységükkel.

De most sem jártak sikerrel, a Bizottság magas rangú képviselőjével folytatott egyeztetésünk eredményeképpen nem tudták tovább húzni az időt és kiadták a hivatalos állásfoglalást. Ezek után a technikai számok kiadásának soron kívül meg kell történnie a következő napokban - ezt továbbra is folyamatosan nyomon követjük és továbbra is minden támogatást megadunk az ügyben a kutatóhálózatnak és a kutatóknak.

A budai zsúrpubiék nem tudnak nemet mondani Brüsszelnek!
Ennyi.

Ma délelőtt ismét Háborúellenes Gyűlés lesz, a helyszín ezúttal Hatvan!

️ Orbán Viktor beszédét megelőzően, már 09:45-től aktuálpolitikai elemzésekkel várunk titeket a @PatriótaYouTube-csatorna élő…

Azon dolgoznak, hogy még több pénzünk adhassák Ukrajnának!

️ A saját állampolgáraiktól veszik el, hogy az ukránoknak adják!

Kaja Kallas elismerte, hogy az Európai Bizottság már dolgozik Ukrajna Jóléti Tervén​
Üzenjük Brüsszelnek, hogy mi nem fizetünk!

Magyar Péter Pannonhalmán maga jelentette be a Tisza Párt megszorító csomagját.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média