A magyar kultúra napján különösen fontos számomra, hogy egy olyan kiállítást nyithattunk meg a Magyar Nemzeti Múzeumban, amely nemcsak a múltunkról szól, hanem rólunk is, a jelenben élő magyarokról.
Ma megnyílt az Attila című nemzetközi tárlat, amely 13 ország 64 múzeumának mintegy 400 páratlan műtárgyán keresztül idézi meg Attila, a hunok nagyfejedelmének alakját és korát.
Attila személye Nyugat emlékezetében sokszor a kegyetlen barbár képeként él, míg Keleten hősként, történelmi ősatyaként tisztelik. Meggyőződésem, hogy ahogyan Magyarország, úgy Attila is híd Kelet és Nyugat között. Mindannyian Attila unokái vagyunk egy olyan örökség részesei, amely összeköt minket, nem pedig elválaszt.
A tárlat rendkívüli nemzetközi összefogással jött létre: az Egyesült Királyságból, Franciaországból, Németországból, Olaszországból, Moldovából, Üzbegisztánból, Azerbajdzsánból, Kazahsztánból és az Egyesült Arab Emírségekből is érkeztek felbecsülhetetlen értékű műkincsek Budapestre.
A nagyközönség péntektől megismerheti a hun birodalom történetét, fegyvereit, különleges temetkezési szokásait, és azt az örökséget, amelyet a hunok a későbbi kultúrákra hagytak.

Köszönöm mindazoknak a hazai és nemzetközi szakembereknek valamint intézményeknek a munkáját, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ez a kivételes kiállítás megvalósulhasson.

Számunkra, kereszténydemokraták számára a béke nem egy lehetőség a sok közül, hanem erkölcsi kötelesség. A világnak békére van szüksége!

Ezért szerintem történelmi jelentőségű, hogy Magyarország…

Ki Steiner Attila?
A Fidesz–KDNP hegyvidéki jelöltje, a biztos választás a XII. kerületben élőknek.

A XII. kerületi kereszténydemokraták körében beszéltük át Steiner Attila barátommal közös jövőképünket…

️Januári rezsistopot vezet be a kormány
Ez azt jelenti, hogy a januári fűtésnél jelentkező többletfogyasztás költségeit a kormány átvállalja a családoktól

A kormány mai ülésén újabb rezsivédelemről dönt a rendkívüli hideg miatt.

👉 Bejelentés hamarosan!

A Tisza Brüsszel megrendeléseit teljesítve a rezsit háromszorosára emelné

Kiállok Reisz Péter Pál atya mellett, akit a Ferenciek téri templom kapujában korábban erőszakkal, most pedig perrel próbálnak megfélemlíteni.
Pál atya, a hit pajzsa óvjon téged!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média