Áldozatsegítő Központok évzáró
A jövő év elején átadjuk az utolsó, huszadik Áldozatsegítő Központot Szekszárdon, ezzel elérjük az országos lefedettséget. A Központok mellett négy Áldozatsegítő Pont is…
Kiállunk a béke és a biztonság mellett – nemet mondunk a háborúra!
Országjárásunk sárvári állomásán is világossá tettük, hogy amikor Brüsszel és hazai csatlósaik – a Tisza Párt és a DK – háborús nyomás alá akarják helyezni Magyarországot, nekünk erősnek kell maradnunk. Ahogy nemet mondtunk a migrációra és a genderőrületre, úgy most is egyértelmű nemet mondunk a háborúra!
A háborúhoz katonák, pénz és fegyverek kellenek – és miközben több európai ország már a kötelező sorkatonaság visszaállítását fontolgatja, mi nem engedjük, hogy a magyar fiatalokat háborúba vigyék! 83 magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak. Mi pontosan tudjuk, mit jelent a veszteség – és éppen ezért, keresztény kormányként, kiállunk a béke mellett!
A Tisza Párt megszorításai valójában a háború finanszírozásáról szólnak:
1300 milliárd forintot vennének el az emberektől
3700 milliárdot a vállalkozásoktól
évi 580 ezer forinttal sújtanák a nyugdíjasokat
344 ezer forintot vennének el a háromgyermekes anyáktól
Mi ezzel szemben a magyar családokra mondunk igent:
️ Jövőre 4802 milliárd forintos családtámogatás
️ A 25 év alattiak szja-mentessége továbbra is megmarad
️ A 13. havi nyugdíj után 2026-ban megkezdjük a 14. havi bevezetését – plusz 310 ezer forinttal segítjük a nyugdíjasokat
Már több mint 15 ezren írták már alá a békekezdeményezést Sárváron. A magyar emberek világosan üzennek: békét akarnak, biztonságot akarnak! Folytatjuk az országjárást, és folytatjuk a küzdelmet Magyarország békéjéért és biztonságáért! 🤝🇭🇺
Ágh Péter
Áldozatsegítő Központok évzáró
A jövő év elején átadjuk az utolsó, huszadik Áldozatsegítő Központot Szekszárdon, ezzel elérjük az országos lefedettséget. A Központok mellett négy Áldozatsegítő Pont is…
Meghallgattuk Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter éves beszámolóját a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság mai ülésén.
A kormány a magyarok érdekeit, a magyarok biztonságát tekinti továbbra…
Visszavettem az ambícióimból!
Gyerekek az óvodában, iskolában, felnőttek a munkahelyen. Így lehet érvényesülni Magyarországon!
The Lájklotyó.
Ennyi.
Egyeztetést folytattam Hannah Lessinggel, a Holokauszt-emlékezetért felelős osztrák Nationalfonds főtitkárával, aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik az antiszemitizmus elleni küzdelemben.
️A…
Friderikusz Sándorról.
Illetve kit szeret vagy gyűlöl Orbán Viktor.
A Fidesznél csak a Fidesz jobb
️
20. Trikolor Gála.
️
Szívből gratulálok, és tisztelettel köszönjük, Szilágyi Ákos!
Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!

Az elmúlt évek legnagyobb változása és sikere, hogy megváltozott a Magyar Honvédség szolgálati kultúrája, a honvédek ethosza. A hazaszeretet és a szellemi, valamint fizikai honvédelem került a…