Ma Beregszászon részt vettem a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács közgyűlésén, majd nagy megtiszteltetés volt felavatni a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem új egyetemi névtábláját, amely megerősíti: a magyar felsőoktatásnak Kárpátalján is helye, értéke és jövője van.

Hálás vagyok mindenkinek, aki ezekben a nehéz időkben is rendületlenül dolgozik a kárpátaljai magyar közösségért. A mai nap ismét bebizonyította: összetartozunk, és együtt képesek vagyunk megőrizni és továbbadni azt a kulturális és szellemi örökséget, amely mindannyiunkat gazdagít.

Ami most kiszivárgott, azt követeli évek óta Brüsszel Magyarországtól. Csak a kormány ezt nem hajtotta végre.

Megújult a református templom Mosonmagyaróváron.
A gyülekezet és az elöljárók áldozatos és kitartó munkáját dicséri a megújult templom, gyülekezeti terem és parókia.
Az 1940-ben épült templom új…

Ami a Tisza Párt kiszivárgott programjában szerepel, az mind szerepel hivatalos brüsszeli dokumentumokban.

A Tiszának van programja. Ezt röviden úgy lehet összefoglalni: megszorítások.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média