Az Idősek Tanácsával egyetértésben megerősítettük a 14. havi nyugdíj bevezetését, a 13. havi mintájára. 👴

👉 Ez azt jelenti, hogy az első, 25%-os részletét 2026 februárjában, már a 13. havival együtt megkapják a nyugdíjasok.

Ez egy átlagos, 250 ezer forintos nyugdíj esetén 60 ezer forint pluszt, összesen pedig 310 ezer forintos előrelépést jelent.

Mindezt azért, mert számunkra az idősek tisztelete és megbecsülése alapvetés. ❤️

Sajnos azonban ez nem mindenkiről mondható el, hiszen vannak pártok, amelyek nyugdíjadót vezetnének be.
A Tisza Párt terve évente 590 ezer forintot venne el a nyugdíjasoktól.

Mi ezzel szemben átlagosan 350 ezer forinttal több támogatást adunk. 👍

A különbség tehát közel 900 ezer forint, valamint a tisztelet és a megbecsülés.

Továbbra is folytatjuk majd a konzultációt az Idősek Tanácsával, hogy mindig a legjobb módon tudjuk segíteni a régebb óta fiatal honfitársainkat.

Meg kell védenünk és meg is fogjuk védeni a nyugdíjakat és a nyugdíjasokat. Ránk számthatnak az idősek!

Zelenszkij haverjai ülnek az aranybudikon.
Bontakozik ki a brutális korrupciós botrány. Valaki meglepődött?
Eközben Brüsszel újabb 135 milliárd eurót kér Ukrajna és a háború finanszírozására a…

Nem elfogadható, ha az emberek életét így nehezíti egy külföldi nagy cég, és nem csinálja meg a szerződésben vállalt munkát! Vita az M30-ról az Országgyűlésben.

Vajon mi csurrant, cseppent a Tisza Párthoz Magyar Péter ukrajnai “testvérén”, Tseber Rolandon keresztül az aranybudis kijevi korrupciós pénzecskékből
Ennyi.

Mondjunk nemet Brüsszel háborús terveire, írja alá Ön is

Miközben Zelenszkij és az ukrán háborús maffia luxuséletet él és aranybudin trónol az európaiak pénzén, addig:
Brüsszel újabb 135 milliárd…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média