Néhány napja tértünk haza az amerikai látogatásról, ahol Orbán Viktor miniszterelnök úr delegációjának tagjaként vettem részt a tárgyalásokon. Ma a Mokkában számoltam be az ottani egyeztetések…
Ma a SzakMÁzz! Pályaorientációs Kiállításon jártam, ahol igazán inspiráló volt látni a sok fiatalt, akik érdeklődéssel, lelkesedéssel és nyitottsággal kezdték felfedezni a szakmák világát. 
Bármelyik szakma is tetszen meg nekik, az biztos, hogy a hazai szakképzéssel nem lőhetnek mellé, hiszen Európa élvonalában vagyunk:
A 2025-ös dániai Európa-bajnokságon 4 arany, 2 ezüst, 5 bronz és 5 kiválósági éremmel tértek haza a fiatal magyar tehetségek.
400 milliárd forintot fordítottunk a szakképző iskolák fejlesztésére, és 34 helyszínen zajlik a 21. századi szakképzési megújítás.
A szakképzéses diákok nem csak tanulnak, ösztöndíjat kapnak és dolgoznak is, így akár 169 ezer forintos munkabérre is szert tehetnek.
💪 A sikeres végzés után pedig 150–300 ezer forintos pályakezdési támogatás is jár.
Oktatóink megbecsülésére kiemelt 2,5-szeres bérfejlesztést hajtottunk végre az elmúlt években.
A mesterséges intelligencia tantárgyat már 60 szakképzőben indítottuk el, tavasszal pedig már minden szakképzőben elérhető lesz.
Ezek is jól mutatják, hogy aki ma Magyarországon a szakképzésben szakmát választ, nem csak jövőt, hanem sikert is választ.
Hajrá magyar fiatalok, hajrá magyar szakképzés! 
/posztok.hu





️