Jöttünk, láttunk, győztünk! 🤝🇺🇲

A magyar-amerikai kapcsolatok sosem látott magasságokban vannak, főleg a tegnapi csúcstalálkozó után.
Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár asszonnyal, valamint Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár úrral számos tárgyalást folytattunk a tegnapi napon Washingtonban, a magyar kormányzati delegáció tagjaiként, melyeknek köszönhetően nagyon fontos felsőoktatási-, innovációs- és kulturális megállapodások születtek, valamint örömmel számoltunk be a magyar családpolitika sikereiről is, amelyek már most példaként állnak az amerikai adminisztráció előtt.

Most indulás haza, azonban a tárgyalásokról, valamint az elért erdeményekről hétfő reggel beszámolok a Kossuth Rádióban, valamint az m1 műsorán is, kövessék figyelemmel!

Donald Trump megértette és elfogadta az álláspontunkat

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média