Az örökbefogadás a szeretetről szól. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy minden gyermeknek esélyt adjunk erre a szeretetre! ❤️

Folytattuk az egyeztetéseket az örökbefogadással foglalkozó szervezetek képviselőivel. A közelmúltban Danika története is bebizonyította, hogy vannak még olyan pontok a rendszerben, ahol változtatásra, egyszerűsítésre és még több együttműködésre van szükség.
Azért kezdeményeztem ezeket a megbeszéléseket, mert szeretném, hogy ha azok az emberek mondhatnák el a tapasztalataikat és a javaslataikat, akik nap mint nap a gyermekekért és az örökbefogadó családokért dolgoznak.

Az a célunk, hogy még hatékonyabban tudjuk támogatni a gyermekeket, és azokat a családokat is, akik szeretnének nekik otthont, biztonságot és szeretetet adni. Mert számunkra az a legfontosabb, hogy minden gyermeknek itt, Magyarországon legyen lehetősége boldog, szeretetteljes családban felnőni! 🙏

Köszönöm mindenkinek, aki részt vesz ebben a munkában! Hiszem, hogy közösen tudunk valódi változást elérni a gyermekek érdekében. ❤️

A megszépült város, az épített és teremtett környezet innen fentről még szebben mutatkozott.

Dunakanyar, egyenes beszéd. Fókuszban a Magyar Falu Program!

Hiába hazudik már a hazugságaiban is a budai zsúrpubi, a Tiszát totál betemeti az adatbotránya.
Kiderült, hogy már jó ideje tudják, hogy nagy szar van a palacsintában, hogy ellopták 2️⃣0️⃣0️⃣ ezer…

Tisza Párt alelnöke meglepő mondatai az applikációról

Tuzson Bence:
Több mint 200 ezer honfitársunk adata jutott egy háborús ország birtokába, ami nem kérdés, hogy kizárólag a Tisza súlyos hanyagsága és felelőssége.
Link a kommentben!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média