Az Országos Széchényi Könyvtárban Vincze Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkárral közösen adtuk át a Könyvtári Kihívás első évadának díjait.

Kategóriánként három díjat osztottunk ki:

10 millió Ft az első helyezetteknek

5 millió Ft a második helyezetteknek

3 millió Ft a harmadik helyezetteknek

A programba bekapcsolódó 370 könyvtár közül 18 intézmény kapott elismerést az olvasás népszerűsítéséért, a fiatalok megszólításáért és a közösségépítő munkáért. A program eredményei önmagukért beszélnek: 53 ezer új beiratkozó, 19 ezerrel több gyermekolvasó, 235 ezerrel több résztvevő könyvtári programokon és negyedmillióval több kölcsönzés történt a verseny ideje alatt.

Az európai uniós átlag kétszeresét fordítjuk a magyar kultúra támogatására, hiszen az elmúlt évtizedben 600 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg, a következő években pedig közel 800 milliárd forint érkezik a könyvtárak megújítására. Mindezek mellett 2026. január elsejével 15 százalékos béremelést is kapnak a kulturális területen dolgozók, ami több mint 40 ezer szakembert érint.

Mi, magyarok büszkék vagyunk a kultúránkra, mert ahogy a magyar nemzetnek, úgy a magyar kultúrának sincsenek határai!

December 1-jén indul a Könyvtári Kihívás második évada – immár a határon túli magyar könyvtárak részvételével is. Bízunk benne, hogy még többen csatlakoznak majd ehhez a közös misszióhoz! ❤️

Menczer Tamás:
Babis érkezikMegvan a koalíciós megállapodás Csehországban! Patrióta, békepárti szövetségesünk rövidesen átveszi Csehország vezetését.
Link a kommentben.

Elindult az országjárás!

Koncz Zsófia Újbudán, az országjárás első állomásán: a Fidesz-KDNP aláírásgyűjtést indított annak érdekében, hogy minél több magyar ember mondjon nemet a háborúra és igent a…

Orbán Viktor a Tisza Párt adatszivárgási botrányáról: tegnap este súlyos botrány rázta meg a magyar közéletet. 200 ezer honfitársunk személyes adatai az ő hozzájárulásuk nélkül kikerültek az…

Most rajtunk a sor, hogy megüzenjük Brüsszelnek: mi a békéért állunk ki, és nemet mondunk az adóemelésre.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média