Magyarország Izraelnek nem csupán szövetségese, hanem a barátja is!
🤝🇮🇱
Budapesten fogadtam Yoav Kisch izraeli oktatási minisztert, akivel a felsőoktatás, kutatás és innováció területén folytatott szoros együttműködésünk további erősítéséről döntöttünk.
Megállapodtunk egy új, közös kutatási alap létrehozásáról, amely 2026 márciusától stratégiai területeken – többek között az egészségiparban – támogat majd közös projekteket. A program összesen 1 millió eurós keretből több innovációs együttműködést is elindít, ezzel erősítve az egyetemeink és a kutatóink kapcsolatait.
Mindezek mellett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen nemrég történt esetet is kivizsgáltuk, és kezdeményeztem annak a hallgatónak a Stipendium Hungaricum ösztöndíjának visszavonását, aki megzavarta egy izraeli professzor előadását. Egyúttal megkértem a Tempus Közalapítványt, hogy valamennyi ösztöndíjszerződésben egyértelműen szerepeljen, hogy aki a magyar nemzet békéjét vagy biztonságát bármilyen módon veszélyezteti, annak az ösztöndíját azonnali hatállyal visszavonjuk.
Egyetértettünk izraeli partnerünkkel abban is, hogy az Európai Unió vitái nem tehetik áldozattá a hallgatókat és kutatókat. A tudomány, az oktatás és az innováció nem lehet politikai játszmák színtere!
Magyarországon nincs helye az antiszemitizmusnak
️
Mi az együttműködés, a normalitás és a béke szigete vagyunk – és azok is maradunk!
/posztok.hu


️
Madrid – Európai Veterán Körverseny 

️


