Ma reggel elindult a KIMesélő – 2⃣4⃣ órás felolvasás itt, a Kulturális és Innovációs Minisztériumban, ahol a Jókai200 emlékév keretében egészen holnap reggelig folyamatosan olvassuk a legmagyarabb írónk, Jókai Mór műveit, valamint a róla szóló kortárs és irodalomtörténeti írásokat.

Számos város és intézmény kapcsolódott a kezdeményezésünkhöz saját közösségükre szabott programmal, például Komárom, a Fiumei úti sírkert, Sepsiszentgyörgy és a balatonfüredi Jókai Emlékház vagy Gödöllő, ahol a Premontrei Szent Norbert Gimnázium iskolai könyvtárában a diákok olvassák fel Jókai írásait.

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki részt vesz a felolvasásban, vagy akár csak néhány percre megáll, hogy meghallgassa Jókai szavait és mindenkit arra bíztatok, hogy olvasson tőle, mert alkotásai ma is élők, értékesek sokszínűek és történetei időtálló üzeneteket hordoznak.

Ahogy Jókai mondta az akadémiai székfoglalójában ezek a kötetek élni fognak és tanúskodni, míg a magyar él, az pedig él, míg a világ áll.

“Látnoki erejű művek, amelyek az apokaliptikus terror közepette is képesek megmutatni a művészet erejét”

Ezekkel az elismerő sorokkal ítélte oda a Svéd Királyi Tudományos Akadémia a Kossuth-díjas…

Csütörtök délután zajlott a Magyar Aktív Életmód Szövetség (MAÉLSZ) alakuló ülése. A VIII. Netrisk Sport és Innováció Konferencia keretein belül végre bemutathattuk azt a szervezetet, melynek…

Tart a felkészülés a téli időszakra. Cél, hogy a hidegben is biztonságos és megfizethető energiával lássuk el a magyar családokat és a gazdaságot.

Tárolóinkban lévő földgáz 4,67 milliárd köbméter, ami…

Mobilhasználat a gyerekeknél – mit gondolnak a szülők?
A Kopp Mária Intézet felmérése szerint a 18 év alatti gyermeket nevelő szülők:
• A szülők többsége szerint példát kell mutatniuk a gyerekeknek és…

A kormány elfogadta a belügyminiszter javaslatát a budapesti rendőrök lakhatását segítő program kapcsán.
A fővárosban tapasztalható lakhatási költségek miatt ez érdemi segítséget fog jelenteni azoknak…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média