Kivételes fiatalemberrel találkoztam idén nyáron, a 11 éves Vincze Bercivel, akit felvettek a világ egyik legnevesebb balettintézményébe, a londoni Royal Ballet School-ba.

Berci egy nem mindennapi fiatal, hiszen nemcsak hatalmas tehetség rejlik benne, de ehhez társul még kitartás, alázat és erő is. Gyöngyösről indulva, versenyről-versenyre sok gyakorlással a Diótörőtől egészen a Hungarian Ballet Grand Prix-ig jutott el.

Ahogyan Berci a találkozásunkkor beszélt, abból sugárzott az őszinte szenvedélye a tánc iránt és azt is elárulta nekem, hogy nagyon fontosak számára mindazok, akik a kezdetektől fogva hittek benne és támogatták őt abban, hogy valóra váltsa álmát.

Most kaptam a hírt az édesanyjától, hogy szeptember közepén beköltözött a londoni balettiskolába és megkezdte tanulmányait, amit már nagyon várt.
Úgy érzi lassan beilleszkedik és örül annak, hogy tanáraitól nagyon sok dicséretet kap.

A magyar fiatalok támogatása nem csupán kötelességünk, hanem felelősségünk is, hiszen bennük rejlik nemzetünk jövője.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium is szívügyének tekinti, hogy segítse a jövő magyar kiválóságait, ezért is csatlakoztunk a támogatók sorához.

Szívből gratulálok még egyszer Bercinek az elért sikereihez! Kívánom, hogy megvalósuljon álma, és szerepet kapjon a londoni Diótörőben! Hajrá, Berci!

Már jelentkezhetsz az Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram 2026-os évfolyamára!

Amikor évekkel ezelőtt elindítottuk a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramot, az volt a célunk, hogy a legtehetségesebb…

Állagmegóvási támogatást kapott a Luppa-mauzóleum

Pomáz Város Önkormányzata 7️⃣,6️⃣ millió forintos támogatásban részesült az NKA Örökségvédelmi Kollégiumának egyedi döntése alapján, hogy…

Október 1: A mellrák elleni küzdelem világnapja. Cselekedjünk közösen, figyeljünk magunkra és egymásra!

Tudnunk kell: a világ nem velünk kezdődött és nem is velünk ér véget.
A személyes élettörténetek generációk láncolataként írják nemzetünk történetének lapjait.

Az Idősek Világnapján forduljunk…

Az őshonos állataink az identitásunk részei, ezért azok megőrzése közös érdekünk.

3 milliárd forint kifizetése várható még idén az őshonos állatok in situ támogatásának pályázatán, szeptember végétől…

Betarrás!

Magyar Péter úgy penderítette ki Tarr Zoltánt, hogy észre sem vettük.

A Tisza-adó beismerése után Kulja sorsára jutott, szegény.

De ha nem is az adóemelésről beszélt, hanem csak félreértették…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média