A Csoóri Sándor Program új lendületet kap!

2026-tól a kormány 4 milliárd forintot fordít a Csoóri Sándor Programra, ezzel is erősítve a Kárpát-medencei magyar népművészetet és közösségeinket. Ez az összeg az eddigi 2,5 milliárdról nő tovább, és még több lehetőséget biztosít népzenészeinknek, néptáncosainknak és kézműves mestereinknek, hogy tovább örökítsék hagyományainkat.

A Budai Várban, a Sereglés 2025 fesztiválon több mint négyszáz, néphagyományokat őrző szervezet, tízezernél is több népzenész, néptáncos és kézműves mester mutatta meg, hogy a magyar kultúra nemcsak múlt, hanem jelen és jövő is. Mint a kovász, a hagyomány összeforrasztja a generációkat, és élő, lüktető közösséggé formál minket. A népzene, néptánc és kézművesség minden korosztály számára közösségi élményt, örömet és kötődést jelent.

Köszönöm minden résztvevőnek, aki hozzájárult ahhoz, hogy a hagyományaink tovább éljenek!

Még egyszer a Versenyképes Járások Programról, hogy a Telex újságírója is megértse!☝️

Ma délelőtt én nyithattam meg Pécsett a Sereglés 2025 néptáncos-népzenei országos fesztivál baranyai rendezvényét a csodás pécsi Széchenyi téren, ahol a népművészeté volt a főszerep.

Több tízezer…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média