Tovább küzdünk a fiatalok jövőjéért az egyetemekkel

Szeptember 9-én, az Európai Unió Bíróságán Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem professzora is felszólalt, aki elmondta, hogy megbántva és értetlenül áll az Európai Unió Tanácsának döntése előtt. Úgy véli, hogy egyeteme, amely mindig is az európai együttműködések aktív résztvevője volt most „kitaszítottá vált”, mert sérült a tudomány szabadsága, korlátozottá vált a magyar diákok mobilitása az Erasmus programban, és nem utolsó sorban az egyetemi fejlesztések is hátrányba kerültek.
A Végrehajtási Határozat intézkedéseinek eredményeként pedig kb. 40 ezer debreceni diák és kétezer oktató/ kutató esett ki az európai mobilitásból és tudáscseréből.

Mi a megbeszélésekre, gyűlésekre, lakossági fórumokra nem pisztollyal járunk.
Fegyvernek nincs helye a közéletben

Árad a Tisza által gerjesztett gyűlölet. Elég ebből! Megtettem a szükséges jogi lépést - hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közösségi oldalán. Link a kommentben.

Orbán Viktor:

Az állatok új királyai, a zebrák is ott lesznek szombaton a Papp László Sportarénában. Ne hagyd ki!
Holnap 16:00-kor élőben a Facebookon!
Link a kommentben.

Ébredeznek a franciák: azt kérik, hogy a kormány inkább a munkavállalók és az állampolgárok érdekeit szolgálja.

A Fitch hitelminősítő ügynökség a múlt héten leminősítette Franciaországot az országbeli…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média