A béketárgyalások mielőbbi megkezdésére van szükség! 
Az EU oktatási minisztereinek informális csúcstalálkozóján egyeztetést folytattam a ciprusi oktatási miniszterrel és a svéd szakképzési államtitkárral.
Januártól, a dán elnökséget követően, Ciprus veszi majd át az Európai Unió Tanácsának elnökségét. Az elnökségük alatt az egyik legfontosabb ügy az új Erasmus-program szabályozás lesz. A magyar álláspont határozottan elutasítja az Európai Bizottság azon javaslatát, amely a tagállamok nemzeti hatásköreit csorbítaná, és a brüsszeli bürokratákra bízná annak meghatározását, mely egyetemek működhetnek együtt, illetve mely hallgatók vehetnek részt a programban. Mi már megtapasztaltuk azt, hogy milyen, amikor politikai boszorkányüldözés zajlik és jogtalanul zárnak ki egyetemeket, egyetemistákat. Most ezt rendszerszerűvé akarja tenni az Európai Bizottság. Ezt nem hagyhatjuk!
A svéd államtitkár elismerően szólt a magyar szakképzési modellről, és az elért eredményekről! A magyar szakképzés esélyteremtő erejét is hangsúlyoztam a Dobbantó vagy Műhelyiskola programmal. A svédeknek ez azért fontos, mert a migráció miatt erre külön programot kellett elindítaniuk. A tanácskozásra a LEGO gyár városában, no nem Nyíregyházán, hanem Billundban kerül sor, ahol még a kerítés is Legoból van.
A béketárgyalások mielőbbi megkezdésére van szükség! 
Marcin Romanowskival, a Magyarországra menekült volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettessel, a Magyar–Lengyel Szabadság Intézetének vezetőjével is találkoztam a TV2-ben.
Megígértük, megcsináltuk
️
A Kormány az árcsökkentésen túl a nyugdíjasok számára külön támogatást biztosít 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalvány formájában. Az utalvány nem csupán az öregségi…
❤️
Nem adjuk fel a függetlenséget!
A Tisza alelnöke visszasírja a bokrosi megszorításokat!
Neked milyen emlékeid vannak a Bokros-csomagról?
Miért fogunk 2026-ban is nyerni
Ráadásul nem kicsit, nagyon. 
Ennyi.
Köszönöm Paul Fox leköszönő brit nagykövet meghívását a búcsúfogadására! Nagykövet Úr, sok sikert következő állomáshelyén!