A magyar kultúra nem Brüsszelben szőtt TISZÁ-s szőttes, vagy alkalmi viselet. A magyar kultúra a mindennapi létezésünk kerete.

Miközben a TISZA első számú „előadóművésze” konzervatív, nemzeti szerepben tetszeleg, a TISZA egyik mellékszereplője szerint a magyar kultúra „az útszéli kóró” állapotát mutatja, aki pedig „népnemzeti”, az „bólogató János”.

A TISZA színésze bele se gondol, vagy éppen belegondol (?) hány a nemzetért, a magyar kultúráért dolgozó népi és nemzeti művészt bántott meg ezzel. Fel se fogja, vagy éppen pont felfogja (?) hogy a magyar kultúra valójában csak népi, csak nemzeti lehet, mert minden más ezen belül értelmezendő!

Mit várhat a TISZÁ-tól ezek után a magyar kultúra? A kép, ami kirajzolódik eszerint nem más, mint kigyomlálni azt, ami népi, ami nemzeti. Ez a TISZA igazi arca, minden más csak máz, betanult póz, egyszeri viselet.

Miközben a TISZA csak „kórót” lát, a magyar kultúra virágzik. Az olyan beruházások, mint a Magyar Zene Háza, a Néprajzi Múzeum vagy az Opera felújítása, a Szépművészeti Múzeum és a MÜPA nemzetközi sikerei, a közös működtetésű színházak finanszírozásának 6 milliárddal való emelése, a Csoóri Program Kárpát-medencei eredményei, a színházainkat látogató 7 millió néző, az európai átlaghoz képest kétszeres kulturális források, a rekordot döntő Múzeumok Éjszakája, az előadóművészet napokban bejelentett 6 milliárd forintos támogatása, a 11 nemzeti minősítésű klasszikus zenei szervezettel kötött ötéves megállapodás és idei 8,8 milliárd forintos támogatásuk nekik mind-mind láthatatlanok.

Ne engedjük ezeket tagadni, meghazudtolni!

Kikérem azt, hogy így lehessen, hogy bárki is méltatlanul beszélhessen a magyar kultúráról és annak értékeit odaadással gyarapító művészeiről!