Helsinki, ami már "Nyugat".

Másfél napos tárgyalássorozaton vagyok túl #Helsinkiben, ahol a #magyar álláspont megismertetésén dolgoztam, és szövetségesekre leltem.

Nina Kopola, a Business Finland vállalkozásfejlesztési ügynökség vezérigazgató asszonyának, aki állami megbízatása előtt #Finnország első női vezérigazgatója volt tőzsdei cég élén, és Jaakko Hirvola, a Technolgy Industries of Finland (Teknologiateollisuus) vezérigazgatójának bemutattam #Valit, a magyar vállalkozói információs portált. Ráadásul, mindezt Magyarországon működő finn vállalkozások példáján keresztül. Elmondásuk szerint ilyen célzott és egyszerű, három kattintásra elérhető vállalkozásfejlesztési segítség Európa legdigitalizáltabb országában, Finnországban sem áll a vállalkozások rendelkezésére.

Hirvola úrral megállapodtunk abban is, hogy a felnőttképzési rendszereink mérhetővé tételében együttműködünk, ugyanis ez a munkaerő megújulásának és a stabil foglalkoztathatóságnak az alapja. Elmondása szerint ebben a munkában előttük járunk.

Jarkko Levasma, a finn #Pénzügyminisztérium digitális igazgatója bemutatta a vállalatokat segítő kormányzati digitalizációban elért eredményeiket.

Az Áder János köztársasági elnök úr által kezdeményezett @PlanetBudapest2021 fenntarthatósági világtalálkozó felvezető eseményén Urkuti György nagykövet úr meghívására ismertettem a #fenntarthatóság magyar modelljét, ami nem csak környezeti, hanem népesedési, gazdasági és pénzügyi értelemben is fenntarthatóságra törekszik. Ezért környezet-, család-, munka- és tudásalapú.

Vesa Kanniainen professzorral a Covid utáni új gazdaságstratégiai egyensúlyról beszélgettünk Egyensúlyteremtés c. könyvem angol kiadása kapcsán. Elismeréssel illette Magyarország 2010 utáni munka- és tudásalapú, #vállalkozásbarát gazdaságpolitikáját, amivel sikerült jövedelmet átcsoportosítanunk a járadékvadászoktól a gyermeket vállaló, dolgozó és vállalkozó magyar családoknak.

Jukka Ihanus, aki egyszerre két finn minisztériumnak is államtitkára, arra kért, hogy működjünk együtt a józan gazdasági megfontolásokon alapuló ambiciózus klímapolitikában. Ahogyan Terhi Lehtonennel, a környezetvédelmi minisztérium államtitkárával is egyetértettünk a #zöld átállás és a tudományos bizonyítékokon alapuló megközelítés fontosságában. Így talán azt is el fogjuk tudni érni holnap Brüsszelben, hogy az Európai Bizottság elismerje a nukleáris energia fokozottabb szerepét a szén-dioxid kibocsátás csökkentésében.

Hajrá patrióták, hajrá Finnország, hajrá magyarok!

Mindig hasznos és élményszámba megy a vállalkozókkal való találkozás. A közvetlen visszajelzésekből ismerem meg leginkább, hogy hogyan tudjuk még jobban segíteni továbbfejlődésüket. Az október 1-…

Ez az ország már nem az, mint ami 2010 előtt volt: van mit megvédenünk Gyurcsányéktól.

Ez az ország már nem az, mint ami 2010 előtt volt: van mit megvédenünk Gyurcsányéktól.…

️Ne dőljünk be a Gyurcsány Show-nak!
A Gyurcsány Show mellékszereplői most épp eljátsszák a vitát.
És, hogy ki nyer majd? Tök mindegy. A főszereplő úgyis Gyurcsány marad.
Ennyi.

️ Az alapvető emberi szabadságjogok védelmére létrejött Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ülésére utaztunk ma Strasbourgba.
️ A Bizottság soros elnökeként négy év után újra napirendre vettük a…

A babóti lőtér helyén nemrégen még szeméttelep volt, de lelkes Sopron-környéki, lősportot kedvelő fiatalok szépen rehabilitálták a területet.

️ Mára egy izgalmas, családi programoknak is helyt adó tér…

Október 23. Békemenet

👉 Védjük meg hazánkat a migrációtól!
👉 Védjük meg gyerekeinket az LMBT átneveléstől!
👉 Védjük meg az országot Gyurcsányéktól!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média