Az a célunk, hogy a magyarok tudjanak évről-évre egyet előre lépni, és a lépés hossza arányban legyen befektett munkájukkal, megszerzett tudásukkal, kockázatvállalásukkal és vállalkozókedvükkel. Szeretnénk már a középiskolásokat is arra ösztönözni, hogy felfedezzék és megváltsák a világot, hogy ötleteik aztán valós problémákra nyújtsanak megoldást. 🧑‍ 🧑‍Az IDEAFEST középiskolai ötletversenyt éppen azért hirdetjük meg, hogy ehhez segítsük hozzá őket. A verseny díjazását úgy alakítottuk ki Solymár Károly Balázs helyettes államtitkár úrral közösen, hogy az kellően lelkesítő és a jövő vállalkozói számára egyaránt hasznos legyen: az 1. helyezett csapat a vállalkozói kultúra fellegvárába, az Egyesült Államokba, a 2. helyezett Finnországba, a 3. helyezett Németországba nyerhet tanulmányutat.

Előre, innovátorok! Előre, felfedezők!

https://ideafest.hu/

A harmonikus növekedés és a harmonikus Magyarország gazdaságpolitikai pillérei

Milyen lesz 2030-ra Magyarország? Hogyan tudjuk minden magyar számára érezhetővé tenni a gyarapodást? Úgy, ha a jóllét…

A felelős állattartás ügye mindenkit érint!

Ovádi Péterképviselőtársammal számos témát érintettünk a mai találkozásunkkor. Többek között mindkettőnk szívügye az, hogy hírét vigyük az állatvédelem…

Dunakeszin mindannyiunkat egy emberként rázott meg a Kisfaludy utcában történt rettenetes családi tragédia. Őszinte részvétem a hozzátartozóknak, mérhetetlen fájdalmukban osztozom. Nehéz napok előtt…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média