Amennyiben szélesebb horizontra tekintünk, úgy azt látjuk, 𝙖 𝙫𝙞𝙡𝙖́𝙜 𝙖́𝙩𝙖𝙡𝙖𝙠𝙪𝙡𝙤́𝙗𝙖𝙣 𝙫𝙖𝙣 𝙚́𝙨 𝙚𝙧𝙧𝙚 𝙢𝙚𝙜𝙛𝙚𝙡𝙚𝙡𝙤̋𝙚𝙣 𝙠𝙚𝙡𝙡 𝙧𝙚𝙖𝙜𝙖́𝙡𝙣𝙞.
Strukturális változás zajlik a világban, és erre a változásra adható válasszal lépéshátrányba került Európa.
Elsősorban a két legfőbb gazdasági versenytársával, Kínával és az Egyesült Államokkal szemben.
️ Kína visszafogott becslések szerint is évi mintegy 227 milliárd euró (a GDP-jének az 1,7 százaléka), de egyes szakértők szerint akár évi 630 milliárd euró (a kínai GDP 4,9 százaléka) támogatást allokál a teljes kínai iparra – utóbbi GDP-arányosan a 2019-es amerikai, német vagy francia ipari támogatások tíz-tizenkétszerese.
Amerika meghirdette az Inflációcsökkentő Törvényét (Inflation Reduction Act, IRA), amely hatására a német tőke meglódult Amerika irányába. Washington egyszerűbben, a vállalkozások számára áttekinthetőbben hirdette meg a támogatásait, ráadásul kutatás-fejlesztésre is 40 százalékkal többet költ – összegezte a kormánybiztos.

• Ráadásul az IRA támogatásai továbbá számottevően csökkentik az amerikai gyártási költségeket: az akkumulátorok esetében például akár 30, a napelemeknél pedig akár 60 százalékkal.
• Kína versenyelőnye a stratégiailag fontos szektorokat megcélzó iparpolitikájában rejlik, amelynek köszönhetően mára olyan szintre emelte a saját telekommunikációs, elektromosjármű-, valamint akkumulátoriparát, hogy az akár képes megszorongatni a nagy múltú európai gyártók globális és európai részesedését is.

(További részletek a kommentben található cikkben. ️)

A tanárok és óvónők béremelésének ügye is bebizonyította: Gyurcsányék bármit elárulnak saját hatalmi céljaikért!

A német politikusok azt mondták a bevándorlóknak: „Willkommen!”

A német gazdák kicsit alakítottak ezen, és azt üzenik a német politikusoknak: „Wir kommen!”

A német gazdák úgy érzik, most ők jönnek, most…

️Merész fellépéssel meglepni a többieket, és magunkhoz ragadni a kezdeményezést: ez a Huszárvágás, a stratégia, mellyel mi, magyarok a szorult helyzeteket is a magunk javára tudjuk formálni.

Erről…

Ez nem egy bazár, ez nem alkudozás kérdése: Szijjártó Péter a Magyarországnak járó uniós forrásokról.

️ Mi, magyar kereszténydemokraták azt akarjuk, hogy az eltörlés kultúrája helyett az Európai Néppárt térjen vissza az eredeti keresztény gyökerekhez, és váljék ismét az európai jövő motorjává.

Nem alkudozunk, nem teszünk semmilyen kitételt, az EU-s források maradéktalanul járnak hazánknak.

A követelésünk továbbra is egyértelmű: adják ide a magyaroknak járó, összes európai uniós forrást.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média