Megépült a jászsági főcsatorna első üteme. A felelős vízgazdálkodás kiemelten fontos a mezőgazdaság és a térségi gazdálkodók számára.
Megy a gőzös, megy a gőzös... nem is akárhogyan! Egy éve ismét megnyitottak az étkezőkocsik a MÁV vonatain.
A nyári hónapokban a Balaton InterCity-vonatok étlapján az édességek és üdítők mellett ismét megtalálhatók a hagyományos magyar ízek (halászlé, paprikáscsirke, gyümölcsleves), ráadásul elérhető áron és a mai igényekre szabva - a MÁV még a csomagolást is környezetbarátra cserélte.
️
Magyarországra 1863-ban érkezett meg az első étkezőkocsi, 100 évvel később pedig már 61 vonaton volt Utasellátó. Most azért dolgozunk, hogy az utazás élményszámba menjen, és minél több hazai gyártású vasúti kocsi közlekedjen az országban.
Megépült a jászsági főcsatorna első üteme. A felelős vízgazdálkodás kiemelten fontos a mezőgazdaság és a térségi gazdálkodók számára.
Átadtuk csütörtökön a Mackó Bölcsődét. Ennek köszönhetően egy modern és jól felszerelt épület, valamint egy korszerű udvar fogadja a nagyigmándi apróságokat.
A beruházással a településen élők régi…
Átadtuk Nagyigmándon a Mackó Bölcsődét.
Pedagógusnak lenni hivatás.
Fukász Lászlóné 2007-től tanácsaival segítette a veresegyházi Kálvin Téri Református Általános Iskola indulását, 2008-tól egy évig megbízott, majd két…
Székesfehérvár, Debrecen, Tiszaújváros, Paks az érintett helyszín a támogatott cégek elhelyezkedése alapján. A három cég, 2 milliárd forint feletti beruházást valósít meg a következő hónapokban. 


Gratulálunk, Fanni!
Pigniczki Fanni fenomenális Eb-szereplésének köszönhetően 21 év után újra lesz magyar ritmikus gimnasztikázó az olimpián!
Gratulálunk, Fanni!👏
#mtkbudapest…
Újabb nap, újabb város, újabb vállalat.
125 megvédett és 10 új munkahely Székesfehérváron és Kecskeméten a HBPO cégcsoportnál.
Újabb kormányzati segítség a pécsi, Pécs környéki és komlói bányászoknak is: keresettől független lesz a bányászjáradék.
A kormány nagyra becsüli a bányászok áldozatos munkáját, ezért 2013 elején…
Az óvoda a legfontosabb hely a világon, mert innen indul minden. Éppen ezért nagy öröm számomra, hogy megújult a Hédervári Napsugár Piarista Óvoda. A beruházást Soltész Miklós államtitkár úrral…
Ön támogatja a családi adóvisszatérítést, a 200 ezres minimálbért és a hitelmoratórium meghosszabbítását? Ezek a kérdések is szerepelnek majd a most induló konzultációban.