Az Európa-bajnokság indulásának napjára egy remek hír a sportkedvelő baranyaiaknak és pécsieknek: Megépül a PMFC régóta várt és megérdemelt új stadionja.
Hajrá Pécs!

A biztonságos élelmiszerellátás stratégiai jelentőségű, ehhez pedig további műszaki beruházások szükségesek. Ezért hirdettük meg a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program keretében 50 milliárd…

Ha a minimálbér a 200 ezer forintot eléri, akkor a garantált bérminimum, ami a szakképzettséggel rendelkező emberekre vonatkozik, még ennél is magasabb lesz. Ez felfelé fogja nyomni a béreket…

Ha egy biztonságosabb, kevésbé törékeny gazdaságot akarunk látni, akkor a családoknak is nagyobb biztonságban kell lenniük anyagi értelemben. Akik a legkevesebbet keresnek, azokat kell megerősíteni,…

A migráció járvány idején különösen veszélyes.

Én azt javaslom, hogy két évig nem csak illegális, hanem semmilyen migrációt ne engedjünk - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban.

A nyugdíjasoknak köszönhetjük, hogy az ország eljutott oda, ahol most van.

Lesznek még járványok.

Én azok álláspontját osztom, akik azt mondják, hogy a járványok és a népvándorlások korát éljük és az ebből fakadó kihívásokra fel kell készülni - mondta Orbán Viktor a Kossuth…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média