
A benzinárstopnak köszönhetően egy átlagos 50 literes tankolással 12 ezer forintot takarítanak meg a magyar autósok.
Magyar fejlesztés a közös kihívásaink megoldására!
Tudják, hogy a déli féltekén a portugált beszélik a legtöbben? És azt, hogy Portugália és a portugálul beszélő népek fejlődését is ugyanaz a csapdahelyzet veszélyezteti, mint a miénket, kelet-közép-európaiakét? Ez pedig nem más mint a dualitás csapdája: az elmúlt három-öt évtizedben ezekben az országokban kialakult egy olyan duális, vagyis kettős gazdaságszerkezet, amely áll egyrészt egy jobbára külföldi tulajdonban lévő, a világgazdaságba integrálódott, termelékeny multi szektorból, másrészt egy hazai vállalkozói körből. Nem ritka, hogy a két szektor termelékenysége között háromszoros különbség van.
A Makronóm Intézet kutatásából kiderül, hogy nálunk végre már háromosztatú gazdaság van kialakulóban. Ugyanis 2010 óta kifejlődött egy olyan vállalkozói szegmense a gazdaságnak, amely magyar tulajdonú, és ahol a tulajdonosi kör és a menedzsment az átlagnál 70 százalékkal több bért fizet a dolgozóinak. Mindezt teheti azért, mert hatszor annyit fektet immateriális javakba, mint az átlag, vagyis a munkát okosabbá és szervezettebbé tévő folyamatokba, eljárásokba, minőségbiztosítási szabványokba, termékinnovációba! Továbbá azért, mert olyan menedzsmenttel rendelkezik, amely ki akarja hozni cégéből a maximumot: világos jövőképe van, dedikált munkaerőt alkalmaz innovációra, exportra, együttműködik az egyetemekkel és a szakképző iskolákkal és hangsúlyt fektet a munkavállalók képzésére.
Mi Magyarországon arra törekszünk, hogy minél több vállalkozóban felébresszük a fejlődés iránti vágyat, hogy kihozhassák cégük adottságaiból a maximumot.
ℹ️ Ezért hoztuk létre a Valit, a vállalkozói információs portált (https://vali.hu) is. Célunk, hogy a vállalkozók három kattintás után az összes, államilag támogatott vállalkozásfejlesztési lehetőséget testreszabottan megtalálják.
Erről beszéltem a portugálul beszélő nemzetek üzleti konferenciáján és felajánlottam segítségünket. Hiszen miközben egymás vetélytársai vagyunk, a jövő az együttműködésről is szól. Minél többen hálásak a magyarok innovatív megoldásainak, annál jobb a hírünk a világban, és annál több gyümölcsöt teremnek hazánknak a nemzetközi gazdasági együttműködéseink.
Hajrá, magyar vállalkozások, hajrá, magyar leleményesség!

A benzinárstopnak köszönhetően egy átlagos 50 literes tankolással 12 ezer forintot takarítanak meg a magyar autósok.
Dánia: 47 ezer forint
Görögország: 45 ezer forint
Németország: 43 ezer forint
Ennyibe kerül ma Európában egy tele tank benzin. Van, ahol majdnem 1000 forint egy liter üzemanyag.
A magyarok fele ennyit…
Pillanatképek a néppárti kongresszusról. 
EPP Group in the European Parliament
Célunk, hogy a lehető legközelebb hozzuk a vidéken élők életminőségét a városiakéhoz.
Hajrá falvak! 


️A szegedi ELI-Alps Kutatóközpontban jártam
️
Az Európai Unió döntése alapján 2013-ban megkezdődött Szegeden az “Extreme Light Infrastructure Attosecond Light Pulse Source”, vagyis az ELI-ALPS…
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter:
👉 Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy Magyarország a fejlődés útján maradjon!
Indulok Berlinbe. Németország fontos szövetségese Magyarországnak. A jelenlegi nemzetközi helyzetben kiemelt jelentőséggel bír, hogy személyesen találkozzunk és beszéljünk egymással.
——
I’m off to…
️Megvédjük a magyar embereket!
️
Csomád fejlődik!
Fontos számomra, hogy a választókerületünk legkisebb települése is folyamatosan fejlődjön. Klement János polgármester úrral egyeztettünk a jövőbeni terveinkről és feladatainkról,…
A hazánk szomszédjában zajló háború bizonyítja, micsoda felelőtlenség volt egész Európában, hogy a hadsereget és a honvédelmet háttérbe szorították, sőt időnként a létjogosultságát is megkérdőjelezték…