️🙏 Minden vádat ejtettek a bibliai vers miatt megvádolt Päivi Räsänen keresztény parlamenti képviselő ellen, akit a homoszexuálisok diszkriminációjával és gyűlöletszítással vádoltak meg.
Az ítéletet…
𝗔 𝗦𝗲𝗺𝗺𝗲𝗹𝘄𝗲𝗶𝘀 𝗘𝗴𝘆𝗲𝘁𝗲𝗺 𝗲́𝘀 𝗮 𝗡𝗼𝘃𝗮𝗿𝘁𝗶𝘀 𝗛𝘂𝗻𝗴𝗮́𝗿𝗶𝗮 𝗲𝗴𝘆𝘂̈𝘁𝘁𝗺𝘂̋𝗸𝗼̈𝗱𝗲́𝘀𝗲 𝗮 𝗯𝗶𝘇𝗼𝗻𝘆í𝘁𝗲́𝗸𝗮 𝗮𝗻𝗻𝗮𝗸, 𝗵𝗼𝗴𝘆 𝗮𝘇 𝗲𝗴𝘆𝗲𝘁𝗲𝗺𝗶 𝗺𝗼𝗱𝗲𝗹𝗹𝘃𝗮́𝗹𝘁𝗮́𝘀 𝗴𝘆𝗼𝗿𝘀𝗮𝗯𝗯, 𝗸𝗿𝗲𝗮𝘁í𝘃𝗮𝗯𝗯, 𝗺𝗼𝗱𝗲𝗿𝗻𝗲𝗯𝗯 𝗼̈𝘀𝘀𝘇𝗲𝗸𝗮𝗽𝗰𝘀𝗼𝗹𝗼́𝗱𝗮́𝘀𝘁 𝘁𝗲𝗿𝗲𝗺𝘁 𝗮 𝗳𝗲𝗹𝘀𝗼̋𝗼𝗸𝘁𝗮𝘁𝗮́𝘀, 𝗮𝘇 𝗶𝗽𝗮𝗿 𝗲́𝘀 𝗮 𝗸𝗼𝗿𝗺𝗮́𝗻𝘆𝘇𝗮𝘁𝗶 𝘀𝘇𝗲𝗸𝘁𝗼𝗿 𝗸𝗼̈𝘇𝗼̈𝘁𝘁, 𝗮𝗺𝗶𝗻𝗲𝗸 𝗮 𝗹𝗲𝗴𝗻𝗮𝗴𝘆𝗼𝗯𝗯 𝗵𝗮𝘀𝘇𝗼𝗻𝗲́𝗹𝘃𝗲𝘇𝗼̋𝗶 𝗮 𝗺𝗮𝗴𝘆𝗮𝗿 𝗰𝘀𝗮𝗹𝗮́𝗱𝗼𝗸.
A Semmelweis Egyetemen létrejövő tudásközpont célja, hogy ritka, öröklődő, vaksághoz vezető szembetegségben szenvedő kisgyermekeknek óvjuk meg a látását, valamint súlyos koleszterinproblémákkal küzdő betegeknek adjuk vissza az egészségét a legmodernebb terápiákkal. A központ példaértékű lesz a génterápiák, a digitális klinikai fejlesztések, a mesterséges intelligencia használatában, és ezeket rövid időn belül a betegek és a társadalom javára tudjuk majd felhasználni.
️ Ez az együttműködés is jól illeszkedik a magyar kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer megújításába:
️ a kutatás-fejlesztésre és innovációra fordított állami forrásokat az elmúlt években megdupláztuk;
️ 2010 óta pedig az Unión belül hazánkban nőtt a legnagyobb mértékben a kutatás-fejlesztésben foglalkoztatottak száma.
A globális innovációs indexet tekintve Magyarország 132 ország közül a 3️⃣4️⃣. helyen áll. Az a célunk, hogy évről évre előrébb lépjünk ezen a listán. E cél elérésében kulcsszerepet játszanak az olyan együttműködések, mint amit most indítottunk útjára a Semmelweis Egyetemmel és Novartis Hungáriával.
️🙏 Minden vádat ejtettek a bibliai vers miatt megvádolt Päivi Räsänen keresztény parlamenti képviselő ellen, akit a homoszexuálisok diszkriminációjával és gyűlöletszítással vádoltak meg.
Az ítéletet…
Jól haladnak a munkálatok a csomádi sporttelepen is.
Hajrá, Csomád!
Elkészült az óvoda a súriak nagy örömére 80 millió forint TOP támogatásból. Az elmúlt évtizedben Súron majd valamennyi utca megújulhatott. Most a településen átvezető közút felújítása folyik a Magyar…
Állítsuk meg a baloldalt, hogy megóvhassuk a jövőt! Megvédjük Magyarország békéjét és biztonságát! 


Már készülünk az idei siketlimpiára, mely Brazíliában, május első felében kerül megrendezésre.
🤼 A siketlimpia csoportbeosztásának sorsolására ma kerül sor, az esemény élőben követhető az interneten…
Pár napunk maradt!
Mindent, de tényleg mindent meg kell tennünk a győzelemért.
Csak a Fidesz!
Jó hírrel érkeztem Gödöllőre!
10 milliárd forintos keretösszeggel méh állatjóléti pályázat nyílik!
#agrárminiszter #beporzók #pályázat #Gödöllő
Gőzerővel zajlik a telefonos mozgósítás is. 
Támogatóinknak hangsúlyozzuk, hogy mindenkire szükség van most vasárnap
️
Hajrá Rábaköz és Sokoróalja! 


Kik és hogyan egyeztettek a magyar választás befolyásolásáról? Szijjártó Péter tájékoztatója a kormányülés után.
Friss hír!
A Dél-Amerikai kokainos üzletből származó pénzből választási kampányt finanszírozó Szabó Tímea ma bejelentette, hogy rágalmazás miatt beperel !
Na végre Timi!
Erre vártam már, mert akkor a…