🫔 Rétvári Bencével Rétvári Rétest sütöttünk Vámosmikolán. Egy vallomással kellett kezdenem: kemencei vagyok. Még a bernecebarátiak is megtapsoltak. (Pedig a rivalizálásnak történelme van, amit mennyei megyei futballrajongóknak nem kell ecsetelnem.)

Ha munka van, minden van. Ezt az itt élők pontosan tudják. Édesapám mesélte, hogy amikor gyermekkorában nagymamámmal felértek a dombtetőre a Kenderföldön, akkor ahelyett, hogy fújtak volna egyet, az utolsó lépéssel már lendült is a kapa nagymamám válláról egy “Jézus segíts” sóhaj kíséretében. Ha málnát szedtek és édesapám finoman jelezte, hogy “édesanyám, eső lesz", nagymamám meteorológusokat meghazudtoló módon az eget fürkészve megállapította, hogy “nem lesz abból eső, mert a nagy fától gyün.” Persze tíz percen belül leszakadt az ég, mire nagymamám megjegyezte, hogy “jajj szentisten, de gyorsan gyütt”, de addig is lehetett két kanna málnát szedni. A ruha meg csak megszáradt rajtuk fülledt barakkban.

Büszke vagyok a gyökereimre, büszke vagyok a térségben élőkre, hiszen a munkakultúrát tőlük örököltem. Édesapámtól pedig a felfedezés iránti vágyat. Hiszem, hogy úgy fogjuk tudni megnyerni az előttünk álló két évtizedet, ha az élvonalbeli technológiákat alkalmazva okosabban és szervezettebben dolgozunk. Mi pedig ehhez a vállalkozásainknak minden anyagi és szellemi segítséget megadunk.

Hajrá, Rétvári Bence! Hajrá, Börzsöny, hajrá, Ipolyvölgye.