𝐊𝐨̈𝐬𝐳𝐨̈𝐧𝐞𝐭𝐭𝐞𝐥 𝐭𝐚𝐫𝐭𝐨𝐳𝐮𝐧𝐤 𝐚𝐳𝐨𝐤𝐧𝐚𝐤 𝐚 𝐯𝐚́𝐥𝐥𝐚𝐥𝐤𝐨𝐳𝐚́𝐬𝐨𝐤𝐧𝐚𝐤, 𝐚𝐦𝐞𝐥𝐲𝐞𝐤 𝐚 𝐯𝐢𝐥𝐚́𝐠𝐣𝐚́𝐫𝐯𝐚́𝐧𝐲 𝐢𝐝𝐞𝐣𝐞́𝐧 𝐢𝐬 𝐟𝐞𝐣𝐥𝐞𝐬𝐳𝐭𝐞𝐭𝐭𝐞𝐤 𝐞́𝐬 𝐚 𝐧𝐞𝐡𝐞́𝐳𝐬𝐞́𝐠𝐞𝐤 𝐞𝐥𝐥𝐞𝐧𝐞́𝐫𝐞 𝐟𝐨𝐥𝐲𝐚𝐦𝐚𝐭𝐨𝐬𝐚𝐧 𝐚 𝐥𝐞𝐡𝐞 𝐨̋𝐬𝐞́𝐠 𝐤𝐞𝐭 𝐤𝐞𝐫𝐞𝐬𝐭𝐞́𝐤.

Ezt tette a ContiNest is: gyorsan alkalmazkodtak a kialakult helyzethez és a járvány elleni küzdelemhez szükséges orvosi konténerek fejlesztésébe és gyártásába kezdtek. Az áruszállításhoz nélkülözhetetlen, egyébként környezetbarát, összecsukható és ezzel 80 százalékkal kisebb környezetterheléssel és költséggel szállítható konténereket gyártó Continest lehúzhatta volna a rolót a válságban, ha a cég vezetői nem gondolkodnak kreatívan. A válság alatt fejlesztett orvosi konténereik szűrőállomásként, kórteremként vagy egészségügyi létesítményként is működnek ott, ahol ez egyébként elképzelhetetlen lenne. A beruházáshoz a kormány 432,9 millió forint támogatást nyújtott.

A céghez hasonlóan gondolkodó, tehát a jövőbe pozitívan tekintő vállalkozások kulcsszerepet játszottak abban, hogy az elmúlt két évben a magyarországi vállalkozások 40 százalékkal több beruházást valósítottak meg, mint visegrádi vetélytársaik. A ma beruházása pedig a jövő növekedése.

Az orosz-ukrán háború nem okoz fennakadást hazánk földgáz- és villamos energia-ellátásában a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal szerint.

Veresegyházon is megnyitottuk a Petőfi Klubot!
Bízom benne, hogy ezzel is hozzájárulhatunk új közösségek indulásához, azok megerősítéséhez és a helyi kulturális élet felpezsdüléséhez.

A háborúból kimaradunk, de a humanitárius segítségnyújtásra mindig készen állunk!

Egészségügyi ellátáshoz szükséges eszközökből álló szállítmányt küldünk Ukrajnának: több száz infúziós állványt,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média