2007 végén attól volt hangos az országos sajtó, hogy nyomtalanul eltűnt a főtéri mélygarázst kivitelező cég Nagykanizsán. A helyieket ért veszteség és a városképben okozott kár ma már csak rossz emlék, látva azt a fejlődést, ami időközben megvalósult. Azóta számos rendezvény, koncert és fesztivál alkalmával ünnepelhetett együtt a város közössége a megújult főtéren. Újjászületett az egész belváros, a város terei és főutcája újra az aranykorát idéző polgári pompában várják a kanizsaiakat és az ide érkezőket. A helyi kórház a megvalósult beruházásokkal mára európai színvonalon szolgálja a várost és a környező térséget. Elkészült a sétálóutca, a Csónakázó-tónál felújították az országosan is egyedülálló kilátót, elkészült a futó- és kerékpáros út a tó körül, büfé, pihenő, szabadtéri kondipark és új játszótér várja a látogatókat. Megépült és megnyílt a térség új multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnoka, a Kanizsa Aréna!

️ Míg a „virágos város”, „biciklisbarát település”, „idősbarát önkormányzat” díjak az életminőség növekedését jelzik, a jövőbeli munkahelyeket az garantálja, hogy 30 milliárd forintból épül a MOL és a Pannon Egyetem új kutatóközpontja, valamint bővül a helyi ipari park is.

Cseresnyés Péter államtitkár társam meghívására a közelmúltban Nagykanizsán beszámoltunk arról, hogy a városban és környékén csak a vállalkozások fejlesztésére több mint 4 milliárd forintot fordítottunk, így olyan kistelepüléseken is megerősödtek a munkahelyek, mint Páka, Sormás, Becsehely, Kistolmács vagy Murarátka.

Mindez azonban csak a kezdet. Ha rajtunk múlik, továbbra is azért dolgozunk, hogy Nagykanizsa valóban a régiók kapuja legyen. Hajrá, Kanizsa!

️Lovas létesítmények fejlesztésére irányuló pályázatot hirdetünk tavasszal
☝️Várhatóan márciusban 5 milliárd forint keretösszeggel egy új, lovas létesítmények fejlesztésére irányuló felhívás jelenik…

Köszönöm a meghívást és a beszélgetés lehetőségét. Kishomokon szó esett arról is, hogy Hódmezővásárhely jövőjéről is szavazunk az áprilisi választásokon.

Lakossági fórum Badacsonytördemicen. Köszönöm a lakosok érdeklődését és kérdéseit. Mindannyiunk közös célja, hogy egyszerre őrizzük meg a Badacsony szépségét és tudjuk megmutatni ezt a lenyűgöző…

Szó sem lehet arról, hogy (ahogy a baloldal akarná) Magyarország katonákat küldjön Ukrajnába!

Magyarországnak ebből a katonai konfliktusból ki kell maradnia!

Tóth Ilona az ártatlanul megvádolt, bebörtönzött és halálra ítélt sok száz magyar szabadságharcos jelképévé vált.
A gyilkosággal megvádolt fiatal lány kegyetlen koncepciós per áldozata lett. Egy olyan…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média