️Tiszta energia: 40 éves a KONTAKT-Elektro Kft.!

A KONTAKT-Elektrot még Hirth Ferenc alapította 1982-ben, ma már fiai, Olivér és Markus viszik tovább a közel 90 embernek, köztük egyre több mérnöknek munkát adó cégcsoportot.

️ Kezdetben kaptak hideget-meleget. A helyi szocialista nagyvállalatból, a Cserkúti Mezőgépből való kiváláskor a vállalat középvezetői kételkedtek, miközben sok kolléga jóleső biztatással búcsúzott. Míg az igazgató azt mondta, „ha én is ilyen fiatal volnék, mint ti, veletek mennék…”, a helyi pártember a következővel búcsúzott a lépcsőházban: „nem sokáig fognak maguk virgonckodni, a Központi Bizottság már döntött, hogy visszavonják az engedélyt a kisvállalkozások működéséről! Nem tűrhetjük a kizsákmányolást!”

️ Hirth Ferenc évekkel később döbbent rá, hogy tulajdonképpen tényleg kizsákmányolás történt: kizsákmányolták magukat. Mint ahogy sokan mások is ebben az országban, akik vinni akarták valamire. Annyit dolgoztak, amennyit csak bírtak. Nem nézték a munkaidőt, nem számolták a tanulással és munkával töltött hétvégéket, hajtottak, mert a céljainkon kívül szinte semmijük sem volt akkoriban.

Ez a hozzáállás adja vállalatuk alapját, és ezen elvek vezérlik a Hirth-fivéreket is napjainkban is. Biztos megélhetést kívánnak nyújtani kollegáiknak, fejlődni akarnak, és folyamatos értékteremtésre törekednek! Mi pedig büszkék vagyunk rájuk és azon dolgozunk, hogy a hozzájuk fogható vállalkozások legyenek a 21. század nyertesei. Ezért alkottuk meg Magyarország hidrogénstratégiáját, amelyből a KONTAKT-Elektro jelentős részt vállalt, mert hiszünk abban, hogy velük közösen tudunk tiszta, biztonságos és megfizethető energiára épülő jövőt építeni gyermekeinknek és unokáinknak.

Együtt sikerülhet!

Kikérjük magunknak, hogy Gyurcsányék jelöltje, a baloldali Márki-Zay Péter a vidéken élő embereket, és minket, vidéki fiatalokat tudatlannak, ostobáknak, sötétben tartott, trágyával etetett gombáknak…

Nem fogunk engedni!

Április 3-án egy népszavazással fogjuk megvédeni a gyerekeinket.

Az apa férfi, az anya nő, a gyerekeinket pedig hagyják békén!

Márki-Zay Péter szerint a határon túli magyarok zombik, akiktől el kell venni a választójogukat.

Eddig még Gyurcsányék sem mentek bele a határon túli magyarok gyalázásában.

️Ti mit gondoltok? Meddig…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média