Tisztelettel emlékezünk a holokauszt áldozataira! 
#Puskás Ferenc hős volt. 🦸 A mi hősünk.
Nemcsak zseni és őstehetség, hanem szorgalmas és nagy jellem is. Képes volt felállni azután a pofon után, hogy 29 évesen, amikor a focisták a legjobb korban vannak, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA World Cup) a Kádár-rezsim nyomására 2 évre eltiltotta a labdarúgástól. Emberi nagyságát mutatja, hogy nem a pénzért, hanem a becsületéért képes volt visszaküzdeni magát a világ legjobb csapatába, 6 hét alatt 18 kilót fogyott, és a Real Madrid C.F. legendájává vált. 39 éves (
) koráig a világ legjobb csapatának vezéregyénisége volt, magyarként.
👊 A mi feladatunk, hogy híre minél többekhez eljusson, mert a hősök példájukkal segítenek nekünk abban, hogy nehéz helyzetekben jó döntéseket hozzunk. A Tanítsunk Magyarországért program keretében 1000-nél is több diákkal néztük meg közösen a Puskás, a musicalt az Erkel Színházban. Köszönjük a közreműködést és a felejthetetlen élményt Szabó László, producernek és Szente Vajk, rendezőnek!
Tisztelettel emlékezünk a holokauszt áldozataira! 
Időben léptünk, van elég vakcinánk, megtehetjük, hogy segítünk: Szudán 
A Fidesz Országos Választmánya döntött az egyéni választókerületek jelöltjeiről. Továbbra is nagy felelősség számomra, hogy Bács-Kiskun megye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselő-…
MAGYARORSZÁG 
hét törvénye:
3. Az igazság erő nélkül keveset ér.
Január 27. a holokauszt nemzetközi emléknapja.
“Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel…
️Ma van a Holokauszt Nemzetközi Emléknapja.
Nagytétényben többen úgy tudják, hogy ezt a szörnyű időszakot öt zsidó család élte túl, amely tagjai egy-egy fát ültettek a zsinagóga udvarán.
Meg kell becsülni minden, pártokon átívelő egyetértési pontot a magyar politikában. Van egy dolog, amelyben egyetértünk Márki-Zay Péterrel.
„Bújj mély pincékbe! Szégyenkezzél
Azért, amit e földön tettél.
Fogd be a füled, hogy ne sértse
Gyilkos gépeid berregése.
Tömd el az orrod, meg ne üsse
Fölgyujtott városoknak füstje
S hunyd be a szemed,…
Udvarhelyi barátokkal. Minden magyar felelős minden magyarért! 
Zsigmond Barna Pál
Antal Lóránt
Bíró Barna Botond
Heves megye, most a bátrakon a sor!
️