Oszlopos tagjaink! Köszöntjük a Széchenyi István Egyetemet a Tanítsunk Magyarországért csapatában! 🤝
A győri egyetem csatlakozása azért kiemelten fontos számunkra, mert bár jómódú régióról van szó, a környékén mégis van néhány olyan 2000 fő alatti település, ahol a diákok egy részének most még távolinak tűnhetnek a munka és továbbtanulási lehetőségek.
Mi pedig azt ígértük, hogy minden diák kap maga mellé mentort, akinek szüksége van rá. Az egyetem csatlakozásának köszönhetően pedig a program szeptembertől segíthet az általános iskolásoknak Tényőn, Egyházasfalun és Ivánon is. 🇭
#csakegyüttsikerülhet

Nagy megtiszteltetés, hogy ma újraválasztottak az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés legnagyobb frakciója (EPP) egyik alelnökének.
Továbbra is a magyar nemzeti érdek szerint és az őshonos nemzeti…

Már múlt héten megmondtam, hogy Karácsony Gergely és társai megakadályozzák a valós jelentés megszületését a Városháza-ügyben.
A héten feladok egy lottót!

Körzetünkben folyamatosan fejlesztjük a bölcsődei férőhelyek számát!

2014 óta összesen 25 bölcsődei és óvodai fejlesztést valósítottunk meg. Eddig 200 új bölcsődei férőhelyet hoztunk létre, most pedig…

Laurence Fishburne, és az Oscar-díjas Casey Affleck főszereplésével készülő hollywoodi produkció (Slingshot) teljes egészében Magyarországon forgatott film lesz. Richard Saperstein producerrel és…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média