️ 𝐏𝐚𝐤𝐬𝐨𝐭 𝐦𝐨𝐬𝐭 𝐚 𝐃𝐮𝐧𝐚 𝐟𝐨𝐠𝐣𝐚 𝐯𝐢𝐬𝐬𝐳𝐚 – 𝐩𝐞𝐝𝐢𝐠 𝐚 𝐫𝐞𝐧𝐝𝐬𝐳𝐞𝐫𝐬𝐳𝐢𝐧𝐭ű 𝐦𝐞𝐠𝐨𝐥𝐝𝐚́𝐬 𝐚́𝐫𝐚 𝐚𝐤𝐚́𝐫 𝐤𝐞́𝐭 𝐞́𝐯 𝐚𝐥𝐚𝐭𝐭 𝐦𝐞𝐠𝐭𝐞́𝐫𝐮̈𝐥

𝐓𝐚𝐥𝐚́𝐥𝐨́𝐬 𝐤𝐞́𝐫𝐝𝐞́𝐬𝐬𝐞𝐥 𝐤𝐞𝐥𝐥 𝐤𝐞𝐳𝐝𝐞𝐧𝐞𝐦: 𝐦𝐢 𝐚𝐳, 𝐚𝐦𝐢𝐛ő𝐥 𝐀𝐮𝐬𝐳𝐭𝐫𝐢𝐚́𝐧𝐚𝐤 𝐭𝐢́𝐳, 𝐒𝐳𝐥𝐨𝐯𝐚́𝐤𝐢𝐚́𝐧𝐚𝐤 𝐞𝐠𝐲, 𝐒𝐳𝐞𝐫𝐛𝐢𝐚́𝐧𝐚𝐤 𝐩𝐞𝐝𝐢𝐠 𝐤𝐞𝐭𝐭ő 𝐯𝐚𝐧, 𝐌𝐚𝐠𝐲𝐚𝐫𝐨𝐫𝐬𝐳𝐚́𝐠𝐧𝐚𝐤 𝐯𝐢𝐬𝐳𝐨𝐧𝐭 𝐞𝐠𝐲𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧𝐞𝐠𝐲 𝐬𝐢𝐧𝐜𝐬 𝐚 𝐃𝐮𝐧𝐚 𝐟ő𝐚́𝐠𝐚́𝐧?

A válasz: 𝐯𝐢́𝐳𝐥𝐞́𝐩𝐜𝐬ő – 𝐯𝐚𝐠𝐲 𝐤𝐞𝐯𝐞́𝐬𝐛𝐞́ 𝐭𝐞𝐫𝐡𝐞𝐥𝐭 𝐤𝐢𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞́𝐬𝐬𝐞𝐥: 𝐯𝐢́𝐳𝐬𝐳𝐢𝐧𝐭𝐬𝐳𝐚𝐛𝐚́𝐥𝐲𝐨𝐳𝐨́ 𝐦ű𝐭𝐚́𝐫𝐠𝐲.

A rekordalacsony dunai vízállás miatt két paksi blokk teljesítményét összesen 𝟒𝟗𝟏 𝐦𝐞𝐠𝐚𝐰𝐚𝐭𝐭𝐚𝐥 𝐤𝐞𝐥𝐥𝐞𝐭𝐭 𝐜𝐬𝐨̈𝐤𝐤𝐞𝐧𝐭𝐞𝐧𝐢. Ez a Paksi Atomerőmű teljes kapacitásának közel egynegyede. Az alacsony vízállás miatt szükségessé váló paksi termeléskorlátozás egyik rendszerszintű megoldása lehetne egy 𝐅𝐚𝐣𝐬𝐳𝐧𝐚́𝐥 𝐦𝐞𝐠𝐞́𝐩𝐢́𝐭𝐞𝐭𝐭 𝐯𝐢́𝐳𝐬𝐳𝐢𝐧𝐭𝐬𝐳𝐚𝐛𝐚́𝐥𝐲𝐨𝐳𝐨́ 𝐦ű𝐭𝐚́𝐫𝐠𝐲, amelynek becsült költsége 200 milliárd forint alatt maradna. A paksi termeléskorlátozás és az azt pótló drágább villamosenergia-import éves nemzetgazdasági kára a Harmonikus Növekedésért Alapítvány vitairatának becslése szerint 80–180 milliárd forint lehet.

A két összeg nagyságrendi összevetése azt mutatja, hogy a beruházás 𝐚𝐤𝐚́𝐫 𝐧𝐚𝐠𝐲𝐣𝐚́𝐛𝐨́𝐥 𝐤𝐞́𝐭 𝐞́𝐯 𝐚𝐥𝐚𝐭𝐭 𝐦𝐞𝐠𝐭𝐞́𝐫𝐮̈𝐥𝐡𝐞𝐭𝐧𝐞 a paksi termeléskiesés és a pótló energiaimport mérsékléséből. A pontos megtérüléshez természetesen részletes műszaki és gazdasági számításokra van szükség, de a nagyságrend önmagáért beszél.

És ebben még nincs benne a hajózás, a mezőgazdaság, az ivóvízbázisok és a természetes élőhelyek védelmének haszna.
*
Hogy megértsük, mit tud egy ilyen vízszintszabályozó műtárgy – leánykori nevén vízlépcső –, elég ránéznünk az osztrák, a szlovák és a szerb példákra.

Az osztrák vízlépcsőlánc szabályozhatóbb vízszintet, kiszámíthatóbb hajózást és energiatermelést biztosít. Szlovákiában a bősi–csúnyi rendszer, Szerbiában pedig a Vaskapu I. és II. szolgálja az energiatermelést, a hajózást és a vízkormányzást.

Magyarországon ezzel szemben a nagymarosi vita óta maga a szakmai kérdésfeltevés is tabuvá vált. Közben a Duna magyarországi medre az elmúlt ötven évben helyenként 𝟏–𝟏,𝟓 𝐦𝐞́𝐭𝐞𝐫𝐭 𝐦𝐞́𝐥𝐲𝐮̈𝐥𝐭.

Ennek több, egymást erősítő oka van. A felvízi vízlépcsők visszatartják a hordalék jelentős részét. A folyószabályozás és a partok rögzítése visszafogja az oldalirányú hordalék-utánpótlást. Korábban a kotrás és a kavicskitermelés is hozzájárult a folyamathoz. A bősi rendszer tovább módosította a hordalékviszonyokat, de nem kizárólag Bős okozta a problémát.

Ha kevés hordalék érkezik, a folyó a saját medréből kezdi pótolni a hiányt: bevágódik, és egyre mélyebbre kerül. Ugyanaz az alacsony vízhozam így egyre alacsonyabb vízállással jár.

A mélyülő Duna ráadásul lejjebb húzhatja a vele hidraulikai kapcsolatban álló környező talajvíz szintjét is. Ez hozzájárulhat az ártéri erdők és mellékágak kiszáradásához, a mezőgazdasági területek vízhiányához, valamint a parti szűrésű ivóvízbázisok sérülékenyebbé válásához.

A következmény tehát nem pusztán az, hogy nehezebbé válik a hajózás.
Csökken a mezőgazdaság vízbiztonsága.
Kiszáradhatnak természetes élőhelyeink, köztük Gemenc térsége.
Sérülékenyebbé válhatnak az ivóvízbázisaink.
Egyre gyakoribbá válhatnak a hajózási korlátozások.
️ Paksnál veszélybe kerülhet a hűtővíz biztonságos kiemelése, ezért teljesítménykorlátozás válhat szükségessé.

A Harmonikus Növekedésért Alapítvány vitairata szerint a fajszi műtárgy kezelhetné az alacsony vízállásból fakadó paksi kockázatot: a duzzasztás hatása Paks térségéig biztosíthatná a hűtővíz kiemeléséhez szükséges vízszintet. Ezen túlmenően vagy talán inkább ezt megelőzve biztosítaná a természet és az agrárgazdálkodás vízigényét.

A folyó túl magas vízhőmérsékletéből adódó korlátozást azonban önmagában nem oldaná meg. Ezért a teljes hűtési rendszer, a folyó vízjárása és a környezeti hatások együttes vizsgálatára van szükség.

A vízhiány országos gazdasági következménye ennél is nagyobb. Az aszálykárok, a terméskiesés, az energiaimport-többlet és a vagyonelemek értékvesztése miatt 𝐧𝐞𝐦 𝐜𝐬𝐞𝐥𝐞𝐤𝐯𝐞́𝐬 𝐞́𝐯𝐞𝐬 𝐤𝐨̈𝐥𝐭𝐬𝐞́𝐠𝐞 𝟔𝟖𝟎–𝟏𝟏𝟐𝟎 𝐦𝐢𝐥𝐥𝐢𝐚́𝐫𝐝 𝐟𝐨𝐫𝐢𝐧𝐭 𝐥𝐞𝐡𝐞𝐭. 𝐄𝐳 𝐚 𝐦𝐚𝐠𝐲𝐚𝐫 𝐆𝐃𝐏 𝐧𝐚𝐠𝐲𝐬𝐚́𝐠𝐫𝐞𝐧𝐝𝐢𝐥𝐞𝐠 𝐞𝐠𝐲 𝐬𝐳𝐚́𝐳𝐚𝐥𝐞́𝐤𝐚, 𝐡𝐚́𝐳𝐭𝐚𝐫𝐭𝐚́𝐬𝐨𝐧𝐤𝐞́𝐧𝐭 𝐩𝐞𝐝𝐢𝐠 𝐞́𝐯𝐞𝐧𝐭𝐞 𝐚́𝐭𝐥𝐚𝐠𝐨𝐬𝐚𝐧 𝐤𝐨̈𝐳𝐞𝐥 𝐧𝐞𝐠𝐲𝐞𝐝𝐦𝐢𝐥𝐥𝐢𝐨́ 𝐟𝐨𝐫𝐢𝐧𝐭. 𝐓𝐢𝐳𝐞𝐧𝐨̈𝐭 𝐞́𝐯 𝐚𝐥𝐚𝐭𝐭 𝐚 𝐯𝐞𝐬𝐳𝐭𝐞𝐬𝐞́𝐠 𝐞𝐥𝐞́𝐫𝐡𝐞𝐭𝐢 𝐚 𝟏𝟎 𝟐𝟎𝟎–𝟏𝟔 𝟖𝟎𝟎 𝐦𝐢𝐥𝐥𝐢𝐚́𝐫𝐝 𝐟𝐨𝐫𝐢𝐧𝐭𝐨𝐭.

Nem azt állítjuk, hogy holnap el kell kezdeni betont önteni a Dunába. Részletes hidrológiai, ökológiai és gazdasági hatásvizsgálatra, az alternatívák összevetésére és nyilvános szakmai vitára van szükség.

A műtárgyakat természetalapú megoldásokkal, az árterek vízellátásának helyreállításával, mellékág-rehabilitációval, hallépcsőkkel és korszerű hordalékgazdálkodással együtt kell megtervezni.

Egyet azonban nem tehetünk: nem bújhatunk tovább a több mint harminc évvel ezelőtti politikai tabuk mögé.

𝐀 𝐧𝐞𝐦 𝐜𝐬𝐞𝐥𝐞𝐤𝐯𝐞́𝐬 𝐢𝐬 𝐝𝐨̈𝐧𝐭𝐞́𝐬. 𝐄𝐬 𝐣𝐞𝐥𝐞𝐧𝐥𝐞𝐠 𝐞𝐳 𝐭ű𝐧𝐢𝐤 𝐚 𝐥𝐞𝐠𝐝𝐫𝐚́𝐠𝐚́𝐛𝐛 𝐝𝐨̈𝐧𝐭𝐞́𝐬𝐧𝐞𝐤.

(A teljes tanulmány elérhető a kommentben.)