𝐑𝐨𝐬𝐬𝐳 𝐡𝐢́𝐫 𝐄𝐮𝐫𝐨́𝐩𝐚́𝐧𝐚𝐤 𝐞́𝐬 𝐌𝐚𝐠𝐲𝐚𝐫𝐨𝐫𝐬𝐳𝐚́𝐠𝐧𝐚𝐤: 𝐚 𝐡𝐚́𝐛𝐨𝐫𝐮́ 𝐥𝐞𝐳𝐚́𝐫𝐚́𝐬𝐚́𝐧𝐚𝐤 𝐣𝐞𝐥𝐞𝐧𝐥𝐞𝐠 𝐧𝐢𝐧𝐜𝐬 𝐦ű𝐤𝐨̈𝐝ő𝐤𝐞́𝐩𝐞𝐬 𝐩𝐨𝐥𝐢𝐭𝐢𝐤𝐚𝐢 𝐦𝐨́𝐝𝐣𝐚

Ian Proud, Nagy-Britannia korábbi moszkvai gazdasági tanácsosa szerint alapvető tévedés úgy gondolkodni az ukrajnai háború lezárásáról, mintha elegendő lenne egyetlen békeszerződést aláírni.

A fegyverek elhallgattatása, Ukrajna jövője és Európa biztonsági rendszerének újjáépítése ugyanis eltérő szereplőket, garanciákat és politikai engedményeket igényel.

Proud szerint legalább négy, egymásba kapcsolódó megállapodásra volna szükség:
𝟏. 𝐞𝐠𝐲 𝐨𝐫𝐨𝐬𝐳–𝐮𝐤𝐫𝐚́𝐧 𝐫𝐞𝐧𝐝𝐞𝐳𝐞́𝐬𝐫𝐞 𝐚 𝐭𝐞𝐫𝐮̈𝐥𝐞𝐭𝐞𝐤𝐫ő𝐥, 𝐚 𝐡𝐚𝐝𝐬𝐞𝐫𝐞𝐠 𝐦𝐞́𝐫𝐞𝐭𝐞́𝐫ő𝐥 𝐞́𝐬 𝐚 𝐤𝐞́𝐭𝐨𝐥𝐝𝐚𝐥𝐮́ 𝐯𝐢𝐭𝐚́𝐤𝐫𝐨́𝐥;
𝟐. 𝐞𝐠𝐲 𝐄𝐔–𝐮𝐤𝐫𝐚́𝐧 𝐦𝐞𝐠𝐚́𝐥𝐥𝐚𝐩𝐨𝐝𝐚́𝐬𝐫𝐚 𝐚𝐳 𝐮𝐧𝐢𝐨́𝐬 𝐢𝐧𝐭𝐞𝐠𝐫𝐚́𝐜𝐢𝐨́ 𝐫𝐞𝐚́𝐥𝐢𝐬 𝐦𝐞𝐧𝐞𝐭𝐫𝐞𝐧𝐝𝐣𝐞́𝐫ő𝐥;
𝟑. 𝐞𝐠𝐲 𝐞𝐮𝐫𝐨́𝐩𝐚𝐢–𝐨𝐫𝐨𝐬𝐳 𝐚𝐥𝐤𝐮𝐫𝐚 𝐚 𝐬𝐳𝐚𝐧𝐤𝐜𝐢𝐨́𝐤 𝐟𝐞𝐥𝐨𝐥𝐝𝐚́𝐬𝐚́𝐫𝐨́𝐥 𝐞́𝐬 𝐚 𝐡𝐚́𝐛𝐨𝐫𝐮́ 𝐮𝐭𝐚́𝐧𝐢 𝐠𝐚𝐳𝐝𝐚𝐬𝐚́𝐠𝐢, 𝐞𝐧𝐞𝐫𝐠𝐞𝐭𝐢𝐤𝐚𝐢 𝐞́𝐬 𝐩𝐨𝐥𝐢𝐭𝐢𝐤𝐚𝐢 𝐤𝐚𝐩𝐜𝐬𝐨𝐥𝐚𝐭𝐨𝐤𝐫𝐨́𝐥;
𝟒. 𝐯𝐚𝐥𝐚𝐦𝐢𝐧𝐭 𝐞𝐠𝐲 𝐍𝐀𝐓𝐎-𝐬𝐳𝐢𝐧𝐭ű 𝐫𝐞𝐧𝐝𝐞𝐳𝐞́𝐬𝐫𝐞 𝐔𝐤𝐫𝐚𝐣𝐧𝐚 𝐤𝐚𝐭𝐨𝐧𝐚𝐢 𝐬𝐭𝐚́𝐭𝐮𝐬𝐳𝐚́𝐫𝐨́𝐥 𝐞́𝐬 𝐚 𝐯𝐚𝐥𝐨́𝐛𝐚𝐧 𝐡𝐢𝐭𝐞𝐥𝐞𝐬 𝐛𝐢𝐳𝐭𝐨𝐧𝐬𝐚́𝐠𝐢 𝐠𝐚𝐫𝐚𝐧𝐜𝐢𝐚́𝐤𝐫𝐨́𝐥.

Ezeket részben külön kellene megtárgyalni, de csak együtt teremthetnének tartós békét. Egyetlen elem összeomlása az egész rendezést veszélybe sodorhatná. Proud ezért egy, az 1975-ös helsinki folyamathoz hasonló, átfogó biztonsági konferenciát tartana szükségesnek, amelyen az ukrajnai háború közvetlen résztvevői mellett az európai államok, az Egyesült Államok és a kontinens biztonságát meghatározó intézmények is részt vennének.

𝐀 𝐩𝐫𝐨𝐛𝐥𝐞́𝐦𝐚 𝐭𝐞𝐡𝐚́𝐭 𝐧𝐞𝐦 𝐚𝐳, 𝐡𝐨𝐠𝐲 𝐞𝐥𝐦𝐞́𝐥𝐞𝐭𝐢𝐥𝐞𝐠 𝐞𝐥𝐤𝐞́𝐩𝐳𝐞𝐥𝐡𝐞𝐭𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐯𝐨𝐥𝐧𝐚 𝐚 𝐛𝐞́𝐤𝐞. 𝐇𝐚𝐧𝐞𝐦 𝐚𝐳, 𝐡𝐨𝐠𝐲 𝐣𝐞𝐥𝐞𝐧𝐥𝐞𝐠 𝐧𝐢𝐧𝐜𝐬 𝐨𝐥𝐲𝐚𝐧 𝐩𝐨𝐥𝐢𝐭𝐢𝐤𝐚𝐢 𝐦𝐞𝐜𝐡𝐚𝐧𝐢𝐳𝐦𝐮𝐬, 𝐚𝐦𝐞𝐥𝐲 𝐤𝐞́𝐩𝐞𝐬 𝐥𝐞𝐧𝐧𝐞 𝐥𝐞́𝐭𝐫𝐞𝐡𝐨𝐳𝐧𝐢.

Moszkva nem hajlandó lemondani Ukrajna NATO-tagságának kizárásáról, és Proud értékelése szerint a megszerzett területek jelentős részéről sem. Ukrajnának ezzel szemben olyan biztonsági garanciákra lenne szüksége, amelyek egy következő orosz támadás esetén nem pusztán újabb nyilatkozatokat, hanem tényleges katonai segítséget jelentenének.

Az európai vezetőknek pedig el kellene ismerniük, hogy a katonai és szankciós stratégia nem érte el valamennyi eredetileg meghirdetett célját. Ennek olyan belpolitikai ára lenne, amelyet ma kevés vezető hajlandó vállalni.

Így egyik fél sem lát maga előtt elfogadható, arcvesztés nélkül járható visszavonulási útvonalat.

Közben a fronton már nagyrészt 𝐝𝐫𝐨́𝐧𝐡𝐚𝐝𝐬𝐞𝐫𝐞𝐠𝐞𝐤 𝐧𝐞́𝐳𝐧𝐞𝐤 𝐞𝐠𝐲𝐦𝐚́𝐬𝐬𝐚𝐥 𝐟𝐚𝐫𝐤𝐚𝐬𝐬𝐳𝐞𝐦𝐞𝐭. Ukrajna egyre mélyebben támadja az orosz olajfinomítókat, energetikai és logisztikai létesítményeket, Oroszország pedig drónok és rakéták százaival támadja az ukrán városokat, ipari, katonai és energetikai infrastruktúrát. Júliusban az ukrán csapások Oroszország legnagyobb olajfinomítójának működését is leállították, miközben Oroszország minden korábbinál nagyobb rakéta- és dróntámadásokat hajtott végre Kijev ellen.

Ez egyre inkább felőrlő háború. A katonai patthelyzet azonban önmagában nem teremt békét. Ha nincs politikai intézmény és nincs olyan vezetői akarat, amely vállalni tudja a kompromisszum költségét, akkor minden tűzszünet csak szünet lehet a következő menet előtt.

A helyzet kísértetiesen hasonlít a 19. századi ökölvívó-mérkőzésekre: minden padlózás után rövid pihenő, majd újabb menet következett, amíg valaki végleg a földön nem maradt, vagy be nem dobta a törölközőt.

Feladni azonban senki sem akarja a küzdelmet, a bíró pedig nem állítja le a mérkőzést.

𝐀 𝐡𝐚́𝐛𝐨𝐫𝐮́ 𝐤𝐨̈𝐥𝐭𝐬𝐞́𝐠𝐞𝐢 𝐞́𝐬 𝐠𝐚𝐳𝐝𝐚𝐬𝐚́𝐠𝐢 𝐞𝐥ő𝐧𝐲𝐞𝐢 𝐫𝐚́𝐚𝐝𝐚́𝐬𝐮𝐥 𝐫𝐞𝐧𝐝𝐤𝐢́𝐯𝐮̈𝐥 𝐞𝐠𝐲𝐞𝐧𝐥ő𝐭𝐥𝐞𝐧𝐮̈𝐥 𝐨𝐬𝐳𝐥𝐚𝐧𝐚𝐤 𝐦𝐞𝐠.

Európa levált az olcsóbb orosz vezetékes energia jelentős részéről, miközben gyorsan növelte amerikai LNG-importját. 2026-ban az Egyesült Államok már az EU cseppfolyósítottföldgáz-behozatalának 65 százalék biztosítja. Ez felveti annak veszélyét, hogy Európa nem megszüntette, hanem részben lecserélte energetikai függőségét.

Az amerikai Carlyle közben feltételes megállapodást kötött a szankciók alá került Lukoil nemzetközi eszközeinek megvásárlásáról. A mintegy 22 milliárd dollárra értékelt portfólió európai finomítókat, benzinkúthálózatokat és nemzetközi olaj- és gázmezőket is tartalmaz. A tranzakció azonban még nem zárult le, és amerikai hatósági engedélyhez kötött. Hasonló deal körvonalai látszanak az Északi-Áramlat és Oroszrszág iraki energetikai érdekeltségeivel kapcsolatban, vagyis az orosz függőséget amerikai energiafüggőség válthatja Európában.

Ez önmagában természetesen nem bizonyítja, hogy az Egyesült Államok a háború elhúzódását akarja. Azt viszont világosan mutatja, hogy 𝐄𝐮𝐫𝐨́𝐩𝐚 𝐯𝐢𝐬𝐞𝐥𝐢 𝐚 𝐡𝐚́𝐛𝐨𝐫𝐮́ 𝐥𝐞𝐠𝐧𝐚𝐠𝐲𝐨𝐛𝐛 𝐤𝐨̈𝐳𝐯𝐞𝐭𝐞𝐭𝐭 𝐠𝐚𝐳𝐝𝐚𝐬𝐚́𝐠𝐢 𝐤𝐨̈𝐥𝐭𝐬𝐞́𝐠𝐞𝐢𝐭, 𝐦𝐢𝐤𝐨̈𝐳𝐛𝐞𝐧 𝐦𝐚́𝐬 𝐠𝐥𝐨𝐛𝐚́𝐥𝐢𝐬 𝐬𝐳𝐞𝐫𝐞𝐩𝐥ő𝐤 𝐮́𝐣 𝐞𝐧𝐞𝐫𝐠𝐢𝐚𝐩𝐢𝐚𝐜𝐢 𝐞́𝐬 𝐭𝐮𝐥𝐚𝐣𝐝𝐨𝐧𝐨𝐬𝐢 𝐩𝐨𝐳𝐢́𝐜𝐢𝐨́𝐤𝐚𝐭 𝐬𝐳𝐞𝐫𝐞𝐳𝐧𝐞𝐤. 𝐌𝐢𝐧𝐝𝐞𝐳𝐞𝐤 𝐭𝐮̈𝐤𝐫𝐞́𝐛𝐞𝐧 𝐦𝐞𝐠𝐥𝐞𝐡𝐞𝐭ő𝐬𝐞𝐧 𝐧𝐚𝐠𝐲𝐯𝐨𝐧𝐚𝐥𝐮́ 𝐯𝐨𝐥𝐭 𝐃𝐨𝐧𝐚𝐥𝐝 𝐓𝐫𝐮𝐦𝐩 𝐚𝐳𝐨𝐧 𝐭𝐨̈𝐫𝐞𝐤𝐯𝐞́𝐬𝐞, 𝐚𝐦𝐞𝐥𝐥𝐲𝐞𝐥 𝐚𝐳 𝐨𝐫𝐨𝐬𝐳-𝐮𝐤𝐫𝐚́𝐧 𝐡𝐚́𝐛𝐨𝐫𝐮́ 𝐥𝐞𝐳𝐚́𝐫𝐚́𝐬𝐚́𝐫𝐚 𝐭𝐨̈𝐫𝐞𝐤𝐞𝐝𝐞𝐭𝐭.

Az Európai Központi Bank szerint az importált fosszilis energiahordozóktól való függés magas és ingadozó energiaáraknak teszi ki Európát, veszélyeztetve a növekedést és a nemzetközi versenyképességet. Az IMF számításai szerint az európai ipari energiaárak reálértéken bekövetkezett megduplázódása mintegy 18 százalékkal csökkenthette az energiaintenzív ágazatok hozzáadott értékét.

Ez Magyarország számára különösen rossz hír.

Egy kicsi, nyitott, erősen exportorientált ország gazdasági mozgásterét alapvetően meghatározza a német és az európai ipar teljesítménye. A magas energiaár, a gyenge európai kereslet és az állandósuló háborús bizonytalanság egyszerre fékezi a beruházásokat, az exportot és a növekedést. Az OECD 2026-os előrejelzése is arra számít, hogy a gyenge euróövezeti növekedés visszafogja a magyar exportot.

Hogy Európa vezetői pontosan mit tekintenek győzelemnek, és az miként javítaná Európa, Ukrajna vagy Magyarország helyzetét, továbbra sem világos.

A béke nem egyenlő a kapitulációval. De a stratégia sem lehet önmagában az, hogy folytatjuk a háborút mindaddig, amíg egyszer csak valamilyen kedvező fordulat következik be.

𝐄𝐮𝐫𝐨́𝐩𝐚́𝐧𝐚𝐤 𝐧𝐞𝐦 𝐦𝐞́𝐠 𝐞𝐠𝐲 𝐨𝐥𝐲𝐚𝐧 𝐜𝐬𝐮́𝐜𝐬𝐭𝐚𝐥𝐚́𝐥𝐤𝐨𝐳𝐨́𝐫𝐚 𝐯𝐚𝐧 𝐬𝐳𝐮̈𝐤𝐬𝐞́𝐠𝐞, 𝐚𝐦𝐞𝐥𝐲𝐞𝐧 𝐚𝐳 𝐞𝐠𝐲𝐦𝐚́𝐬𝐬𝐚𝐥 𝐞𝐠𝐲𝐞𝐭𝐞́𝐫𝐭ő 𝐯𝐞𝐳𝐞𝐭ő𝐤 𝐢𝐬𝐦𝐞́𝐭 𝐦𝐞𝐠𝐞𝐫ő𝐬𝐢́𝐭𝐢𝐤 𝐞𝐠𝐲𝐦𝐚́𝐬𝐭. 𝐇𝐚𝐧𝐞𝐦 𝐯𝐚𝐥𝐨́𝐝𝐢 𝐭𝐚́𝐫𝐠𝐲𝐚𝐥𝐚́𝐬𝐫𝐚 𝐯𝐚𝐥𝐚𝐦𝐞𝐧𝐧𝐲𝐢 𝐞́𝐫𝐢𝐧𝐭𝐞𝐭𝐭 𝐫𝐞́𝐬𝐳𝐯𝐞́𝐭𝐞𝐥𝐞́𝐯𝐞𝐥, 𝐞́𝐬 𝐞𝐠𝐲 𝐮́𝐣 𝐞𝐮𝐫𝐨́𝐩𝐚𝐢 𝐛𝐢𝐳𝐭𝐨𝐧𝐬𝐚́𝐠𝐢 𝐤𝐨𝐦𝐩𝐫𝐨𝐦𝐢𝐬𝐬𝐳𝐮𝐦𝐫𝐚.

A legrosszabb hír nem az, hogy nehéz lesz békét kötni, hanem az, hogy jelenleg nincs olyan intézmény, elfogadott kompromisszum és politikai bátorság, amely képes volna megteremteni.