Három dologra biztosan szükség van ahhoz, hogy az EU magára találjon az átalakuló világban:

️ Békére. A legfontosabb, hogy véget vessünk annak, hogy emberek tízezrei rohannak értelmetlenül a halálba és családok esnek darabjaira. Kisebb jelentőségű ugyan, de a nyugat-európai családok a háborús bizonytalanság miatt elhalasztották a vásárlásaikat. Ha béke van, az európai fogyasztás nekilódul, a versenyképes magyar kapacitások pedig újra megtelnek megrendelésekkel.

Arra, hogy Európa a saját versenyképességére, vállalkozásaira és családjaira költse a pénzét, és ne egy értelmetlen háborúra.

Diverzifikált energiapolitikára, amelyből megfizethető energiaárak következnek. Európa érdekeit szem előtt tartó, pragmatikus energiapolitikára van szükség, amely az önellátásra törekvés mellett minden égtáj felől fogad energiát beleértve a keleti (orosz) energiaforrásokat is.

Mindent összevetve a legnagyobb veszélyt ma Európa versenyképességére a (nemzet)biztonság és a rend hiánya jelenti, amely Európa békés részein a háborús bizonytalanságban és a magyar statisztikáknál tízszer rosszabb bűnelkövetési statisztikákban mutatkozik meg.

Erről beszéltem a Budapest Global Dialogue rendezvényen. Köszönöm a meghívást!

A magyar nőknek feladatuk van!
Meg kell védenünk az eddigi eredményeinket!

️NEM hagyhatjuk, hogy a Tisza-adó elsodorja a családtámogatásokat, a keresetek és a nyugdíjak emelkedését, a Nők 40 programot.

Soha nem látott összegeket kaptak kézhez a magyarok februárban.

Íme néhány példa:

A nyugdíjasok a megemelt alapnyugdíjhoz, illetve egyszerre a 13. havi nyugdíjhoz és a 14. havi járandóság első…

Az orosz-ukrán háború és az ország védelmének erősítése ügyében ma zárt Honvédelmi Bizottsági ülést kellett tartani a Parlamentben. Rendben folyik a haderőfejlesztés, nekünk Magyarország érdekeinek…

Mélyponton a magyar-ukrán diplomácia! Ez nyílt politikai zsarolás!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média