Három veszély leselkedik ránk, de ebből az utóbbi lehetőség is. A háború és a migráció veszély a hagyományos, megszokott életünkre, arra az életmódra, amely naggyá tette Európát. A mesterséges intelligencia veszély, de egyben lehetőség is. Kultúránk egyik fontos alapgondolata, hogy Isten azért helyezett bennünket az Édenkertbe, hogy gondját viseljük. De mi van akkor, ha lesznek olyan feladatok, amelyeket a mesterséges intelligencia és az ember fizikai képességeit utánozni képes humanoid robotok jobban el tudnak végezni, mint mi? Adjunk mindenkinek ingyenpénzt, vagy találjuk ki, hogyan lehet értelemmel megtölteni az életet az átalakuló munka világában?

Ezekről beszélgettünk a szécsényi polgári est résztvevőivel. Élményszámba mentek a kérdéseik.

🙏 Köszönöm Balla Mihály országgyűlési képviselő úrnak és kollégáinknak, hogy megszervezték ezt a fantasztikus estet.

Kapa Mátyás: Harangszótól harangszóig

Kőszeg, 1532 - egy csöppnyi város az oszmán fergeteg ellen. Jurisics Miklós, 46 katona meg néhány száz felfegyverzett polgár és paraszt - a győzhetetlen…

Mi az, ami többet ér a gyerekeink mosolyánál

️Semmi

Bölcsődei Roadshow Koncz Zsófia államtitkár asszonnyal.

🧑‍🧑‍🧒‍🧒 A Családbarát programsorozat részeként szakmai beszélgetések mellett, tartalmas…

Szent Márton cselekvő hitéből merítettünk új reményt és lendületet alma materemben, Szent Márton hegyén.
Az emberiség nagy és időtálló értékeit a bencés közösség imával és munkával egyaránt őrzi.

A legegyszerűbb kérdést még mindig nem válaszolta meg Magyar Péter! Várjuk a válaszát!

Fontos könnyítések az Otthon Start Programban. Mutatjuk, milyen változások lépnek életbe a mai nappal:

Egy ország nemzetközi megítélése döntően befolyásolja diplomáciai, gazdasági és kulturális sikerét – ahogy a gazdasági életben a márkák megítélése is befolyásolja a márkázott szolgáltatások és…

A bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Szalagtűző ünnepsége felemelő, szép és nagyszerű volt.
A táncok, az előadott programok mind-mind a diákok és tanáraik felkészültségét és szorgalmát…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média