A balassagyarmati vállalkozók küzdő- és megoldótípusok. Madách Imre után nem is lehetnek mások. A hely szelleme kötelez. Arról beszélgettünk, hogy a háború után hogyan pörgetjük fel együtt a magyar gazdaságot. Van még tér a magyarításra és a Magyarországon találkozó globális értékláncokra való rácsatlakozásra is.

🤝 Köszönöm Balla Mihály országgyűlési képviselő úrnak és Csach Gábor polgármester úrnak a meghívást!

Ukrajnában dübörög a korrupció a maffia világa körül. Képzeljük el azt, hogy van egy gazdasági szervezet, ahol Zelenszkij az igazgatótanács elnöke, a miniszterek a részvényesek, a brüsszeliek pedig a…

Ma is be kell azt piszkálni, pöckölni, tuszkolni! Hajrá, magyarok!

Ma bemutatkozó látogatáson fogadtam Willem van Ee urat, a Holland Királyság Budapestre akkreditált nagykövetét.

Fontos, hogy akkor is jól értsük egymás céljait és szándékait, ha éppen nem értünk egyet…

Ukrajnában kiborult az aranybili. Az energetikai miniszter már lemondott, az elsőrendű vádlott pedig elhagyta Ukrajnát.
Ide, ebbe a káoszba akarják a brüsszeliek önteni az európai adófizetők pénzét!

Szakralitás, tudomány és kultúra – Új nemzeti emlékhelyet avattunk Szegeden.

A szellemi központ Szeged székesegyháza és a Dóm tér a nemzet életében és gondolkodásában különleges értéket képvisel.

Ennek…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média