Nézem a videót, és rájövök, hogy Ruszin-Szendi ezt nem is értené: nincs lőfegyver, nem viszket senkinek a tenyere, nem dobtak telefonokat a Dunába, és nem könyököltek bordán újságírókat.
Ami…
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatójának közleménye:
“Csak osztrák döntésen múlt, hogy a magyar szurkolók nem juthattak el a Ferencváros salzburgi mérkőzésére. A MÁV-csoport szurkolói különvonat ausztriai közlekedtetésre kötött szerződést egy osztrák magánvasúti társasággal, a Wiener Lokalbahnen nevű céggel. A magyar szakaszon – fedélzeti, rendőri kíséret mellett – a MÁV Hegyeshalomig felelt az utazásért, ott a magyar mozdonyvezető szolgálata az eredeti terveknek megfelelően véget ért, és a mozdony vezetését az osztrák magánvasút munkatársa vette át. Illetve csak vette volna, mert ő a kísérő kollégájával együtt – a szurkolókkal való incidensektől tartva, részben azokra hivatkozva – elhagyta a helyszínt, hátrahagyta a vonatot. A fedélzeten valóban akadtak tiltott pirotechnikai eszközök, ezeket azonban még a magyar rendőrök begyűjtötték, illetve elkobozták a határon. Tény az is, hogy néhány szurkoló nem az elvárt módon viselkedett, de ez nem példa nélküli egy szurkolói különjárat esetében: ahogy a magyar fél fel tudott készülni az ilyen esetek kezelésére, úgy az osztrákok is megtehették volna. Ahogy korábban már nem egy alkalommal meg is tették. Valamiért most erre nem készültek fel. A tény tehát megmásíthatatlanul a következő: csak osztrák döntés eredménye az, hogy végül a tisztességesen viselkedő Fradi-szurkolók sem juthattak el a mérkőzésre, hiába fizettek az utazásért. A MÁV-ra, illetve a magyar félre történő visszamutogatást nem tudom elfogadni, egyszerűen sportszerűtlennek tartom.”
Nézem a videót, és rájövök, hogy Ruszin-Szendi ezt nem is értené: nincs lőfegyver, nem viszket senkinek a tenyere, nem dobtak telefonokat a Dunába, és nem könyököltek bordán újságírókat.
Ami…
A digitális térben is erő vagyunk! 
Peti, ne húzzátok fel magatokat!
Ez csak a mai résztvevőkről szól. Khm.
Csak néhány tucat ember lézengett a Békemeneten
Én simán elhiszem, hogy annyian voltak Magyar Péter brüsszelita, háborús felvonulásán, hogy még a fák és a szobrok tetején is tüntetők vonultak. Ezek tuti nem Photoshop képek
Hajrá
!
☝️Itt vannak a hivatalos adatok a résztvevők számáról!
A cellainformációk(!) alapján tegnap az ünnepi beszédek időpontjában a Kossuth téri megemlékezésen több mint 80 ezren, a Hősök terén tartott…
Nem engedünk a zsarolásnak, és nem hátrálnunk meg a történelem viharában.
Mi szabadságra születtünk, mi békét akarunk!
️
Egy a tábor, egy a szív! 
❤️
A Nők a párbeszédért DPK mai bemutatkozója, Tóth Edina alapító.
Gyertek a csoportba, ismerjétek meg jobban! 