Büszkeséget, örömöt és megtiszteltetést érzek, hogy alapítótársaimmal létrehozhattam a Magyar Teljesítmény Digitális Polgári Kört!

𝐂𝐞́𝐥𝐮𝐧𝐤

A célunk ebben a polgári körben, hogy stratégiai szemmel vonjuk vizsgálat alá a magyar teljesítményt, a magyarok teljesítményét az élet minden fontos területén, vagyis hogy górcső alá vegyünk honnan indultunk 2010-ben, meddig jutottunk 2025-re, és mi következik ebből a jövőre nézve.

É𝐫𝐭𝐞́𝐤𝐫𝐞𝐧𝐝𝐮̈𝐧𝐤

Tevékenységünk értékalapú. Az értékrendünk három érték köré szerveződik. 𝐏𝐚𝐭𝐫𝐢𝐨́𝐭𝐚́𝐤 vagyunk, mert számunkra először a szűkebb, aztán kifelé haladva a tágabb értelemben vett otthonunk (helyi közösségünk, városunk, régiónk, hazánk, kontinensünk, civilizációnk, és így tovább) a legfontosabb. 𝐏𝐫𝐚𝐠𝐦𝐚𝐭𝐢𝐤𝐮𝐬𝐚𝐤 vagyunk, ami azt jelenti, hogy tisztában vagyunk a helyünkkel a világban, tisztában vagyunk a földrajzi elhelyezkedésünk és a méretünk adta lehetőségekkel, és tiszteljük ahogyan mások a saját életüket élik és képesek vagyunk tőlük tanulni és a tapasztalataikat a saját adottságainkra adaptálni. 𝐌𝐞𝐫𝐢𝐭𝐨𝐤𝐫𝐚𝐭𝐢𝐤𝐮𝐬𝐚𝐤 vagyunk, mert azt gondoljuk, hogy a fenntartható élet alapja a teljesítmény, ami az erkölcs, a tehetség és a szorgalom szorzata.

Ezen értékek mentén tesszük mérlegre a magyar teljesítményt.

𝐊𝐢𝐤 𝐯𝐚𝐠𝐲𝐮𝐧𝐤?

Olyan társalapítókat kerestem, akik a 𝐬𝐚𝐣𝐚́𝐭 𝐬𝐳𝐚𝐤𝐭𝐞𝐫𝐮̈𝐥𝐞𝐭𝐮̈𝐤𝐨̈𝐧 𝐤𝐢𝐦𝐚𝐠𝐚𝐬𝐥𝐨́𝐭 𝐧𝐲𝐮́𝐣𝐭𝐚𝐧𝐚𝐤, továbbá 𝐬𝐳𝐞𝐫𝐯𝐞𝐳𝐨̋, 𝐫𝐞𝐧𝐝𝐬𝐳𝐞𝐫𝐞𝐳𝐨̋ 𝐦𝐮𝐧𝐤𝐚́𝐣𝐮𝐤𝐤𝐚𝐥 𝐢𝐬 𝐤𝐢𝐭𝐮̋𝐧𝐧𝐞𝐤, és ezen túlmenően 𝐯𝐚𝐧 𝐛𝐞𝐧𝐧𝐮̈𝐤 𝐯𝐚𝐥𝐚𝐦𝐢 𝐫𝐚𝐜𝐢𝐨𝐧𝐚́𝐥𝐢𝐬𝐚𝐧 𝐧𝐞𝐦 𝐦𝐞𝐠𝐦𝐚𝐠𝐲𝐚𝐫𝐚́𝐳𝐡𝐚𝐭𝐨́ 𝐭𝐨̈𝐫𝐞𝐤𝐯𝐞́𝐬 𝐚𝐫𝐫𝐚, 𝐡𝐨𝐠𝐲 𝐡𝐨𝐳𝐳𝐚́𝐣𝐚́𝐫𝐮𝐥𝐣𝐚𝐧𝐚𝐤 𝐤𝐨̈𝐳𝐨̈𝐬𝐬𝐞́𝐠𝐞𝐢𝐤 𝐟𝐞𝐣𝐥ő𝐝𝐞́𝐬𝐞́𝐡𝐞𝐳.

𝐊𝐢𝐧𝐞𝐤 𝐦𝐢 𝐚 𝐟𝐞𝐥𝐚𝐝𝐚𝐭𝐚?

Senkitől nem várunk politikai állásfoglalást azon túlmenően, ahogyan az ógörögök definiálták a politikát, ahonnan a szó eredetét származtatjuk. Az ókori görögök számára a „politika” nem pártpolitikát vagy hatalmi taktikázást jelentett, hanem 𝐚 𝐤𝐨̈𝐳𝐨̈𝐬𝐬𝐞́𝐠 𝐤𝐨̈𝐳𝐨̈𝐬 𝐮̈𝐠𝐲𝐞𝐢𝐧𝐞𝐤 𝐢𝐧𝐭𝐞́𝐳𝐞́𝐬𝐞́𝐭, a polgárok aktív részvételét a közéletben.

*

Vannak köztünk eredményes egyetemi vezetők és tudósok, nemzetközi hírű művészek, exportversenyképes vállalkozók és olyanok, akik a magyar gazdaság immunrendszerét erősítik, sikeres kamarai vezetők és teljesítményorientált diplomaták és szakpolitikusok. Mindenkire számítunk, aki valós problémákra szeretne megvalósítható megoldási javaslatokat adni. A teljesítmény a beugró hozzánk.

Na nee! Újabb szánalmas álhírrel próbálkozik a hálózat. Az elmúlt egy órában több mint tízen írták messengeren azt a “tuti infót”, hogy az egyik miniszter miatt öltek meg egy fiatal lányt.

Ezek…

Előkerült a falu bolondja.

Arcpirító hangfelvétel jutott el hozzám ma reggel, melyen Márki-Zay Péter beszél Magyar Péterről.

Így már érthetővé válik, miért titkolózik Tarr Zoltán és a többiek is.

A…

Ifjúsági és Oktatási Kabinetünk parlamenti látogatáson vett részt dr. Pósán László, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnökének a meghívására.

A parlamenti látogatásunk alatt dr. Pósán…

Robotikus járógépekkel és egyéb, korszerű eszközökkel kezelik a legsúlyosabb mozgásszervi sérüléseket, gerincsérüléseket és a súlyosabb csonttöréseket a Semmelweis Egyetem Rehabilitációs Klinikáján.

Ma a nyíregyházi LEGO-gyáregység a világ második legnagyobb LEGO-gyára lett.

54 milliárd forintos beruházással ez a dán játékgyártó vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden…

A választókerületemben 2022-ben már bebizonyítottam, hogy létezik korrekt kampány! Hiszem, hogy ez most sem lesz másképpen, ezért készítettem egy etikai kódexet.

Nem engedjük, hogy Brüsszel és hazai bábjaik döntsenek Magyarország sorsáról!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média