𝐇𝐚́𝐫𝐨𝐦𝐬𝐳𝐨𝐫 𝐡𝐚́𝐫𝐨𝐦 𝐩𝐨𝐧𝐭𝐛𝐚𝐧 𝐚𝐳 𝐚𝐥𝐚𝐬𝐳𝐤𝐚𝐢 𝐓𝐫𝐮𝐦𝐩-𝐏𝐮𝐭𝐲𝐢𝐧 𝐭𝐚𝐥𝐚́𝐥𝐤𝐨𝐳𝐨́𝐫𝐨́𝐥

A nemzetközi politikát az 𝐞𝐫𝐨̋, az 𝐞́𝐫𝐭𝐞́𝐤𝐞𝐤 és a 𝐡𝐞𝐥𝐲𝐳𝐞𝐭𝐟𝐞𝐥𝐢𝐬𝐦𝐞𝐫𝐞́𝐬 (vagyis a politikusi intuíció) mozgatja.

A rend- és biztonságpárti realista, valamint a szabadság- és egyetemes emberi jog-elvű liberális iskola ötvözetéből sarjadó Angol Iskola, vagy más néven 𝐧𝐞𝐦𝐳𝐞𝐭𝐤𝐨̈𝐳𝐢 𝐭𝐚́𝐫𝐬𝐚𝐝𝐚𝐥𝐨𝐦 𝐞𝐥𝐦𝐞́𝐥𝐞𝐭𝐞 (international society school) szerint a három legfontosabb érdek, amely egyben értékhierarchiát is tükröz, sorrendben a 𝐧𝐞𝐦𝐳𝐞𝐭𝐢 𝐞́𝐫𝐝𝐞𝐤, 𝐚 𝐧𝐞𝐦𝐳𝐞𝐭𝐤𝐨̈𝐳𝐢 𝐫𝐞𝐧𝐝𝐡𝐞𝐳 𝐟𝐮̋𝐳𝐨̋𝐝𝐨̋ 𝐞́𝐫𝐝𝐞𝐤 𝐞́𝐬 𝐚𝐳 𝐞𝐠𝐲𝐞𝐭𝐞𝐦𝐞𝐬 𝐞𝐦𝐛𝐞𝐫𝐢 𝐣𝐨𝐠𝐨𝐤. Ha ezek között érdekütközés áll fenn, akkor mindig az előbbi a fontosabb. A nagyok esetében ez a nemzetük biztonságát, a kisebbek esetében a túlélésüket jelenti.

A harmadik hármas pedig, hogy a politikai döntéseknek van 𝐭𝐚𝐤𝐭𝐢𝐤𝐚𝐢 (néhány hónapos, éves), 𝐬𝐭𝐫𝐚𝐭𝐞́𝐠𝐢𝐚𝐢 (3–10 éves) és 𝐭𝐨̈𝐫𝐭𝐞́𝐧𝐞𝐥𝐦𝐢 (10–50–100 éves) időtávja.

Ha ezeket megértjük, érthetővé válik, hogy ki, mit, miért csinál jól és rosszul.

Röviden, egyelőre úgy tűnik, hogy Európa vezetői rossz 𝐡𝐞𝐥𝐲𝐳𝐞𝐭𝐟𝐞𝐥𝐢𝐬𝐦𝐞𝐫𝐞́𝐬𝐮̈𝐤𝐧𝐞𝐤 köszönhetően olyan 𝐭𝐚𝐤𝐭𝐢𝐤𝐚𝐢 hibát vétettek, rosszul felmérve az 𝐞𝐫𝐨̋𝐯𝐢𝐬𝐳𝐨𝐧𝐲𝐨𝐤𝐚𝐭 és az 𝐞́𝐫𝐭𝐞́𝐤𝐡𝐢𝐞𝐫𝐚𝐫𝐜𝐡𝐢𝐚́𝐭 (ahol nem állítom, hogy nem kell fájdalmasan nehéz kompromisszumokat kötni), amellyel Európát 𝐬𝐭𝐫𝐚𝐭𝐞́𝐠𝐢𝐚𝐢𝐥𝐚𝐠 és 𝐭𝐨̈𝐫𝐭𝐞́𝐧𝐞𝐥𝐦𝐢 idősíkon nehéz helyzetbe hozták.

A nevető második az USA, amelynek az európaiak a kezébe lökik a nevető harmadikat, Oroszországot, amellyel 𝐬𝐭𝐫𝐚𝐭𝐞́𝐠𝐢𝐚𝐢𝐥𝐚𝐠 és 𝐭𝐨̈𝐫𝐭𝐞́𝐧𝐞𝐭𝐢𝐥𝐞𝐠 is mindkét hatalom jól jár. Mindeközben a négyezer éves Kína technológiai, nyersanyag-, pénzügyi tartalék- és lélekszám-fölényével kivár. Az ő 𝐢𝐝𝐨̋𝐭𝐚́𝐯𝐣𝐮𝐤𝐨𝐧 és eseményhorizontjukon ez a történet már eldőlt.

Trump pedig 𝐭𝐚𝐤𝐭𝐢𝐤𝐚𝐢𝐥𝐚𝐠 megnyerheti a republikánusoknak a következő elnökválasztást, ha sikerül békét (tűzszünetet) elérnie és azt, hogy ennek hatására az olaj és további nyersanyagok ára csökkenjen, az infláció mérséklődjön és a világgazdaság növekedésnek induljon.

*
Nekünk Európa a legfontosabb. Ezért nézzük ebből a szemszögből az eseményeket. Európa vezetői nem ismerték fel, hogy Európának akkor osztanak a nagyok asztalánál lapot 30–50 éves 𝐢𝐝𝐨̋𝐭𝐚́𝐯𝐨𝐧, ha a technológiailag fejlett (bár a nagyok versenyébe már jó ideje beleszólni nem képes) Európa kézenfekvő (vagy inkább térképenfekvő) szövetséget köt a nyersanyagokban kimeríthetetlen és azonos civilizációs talapzaton álló Oroszországgal. Ellenkező esetben 𝟑𝟎–𝟓𝟎 𝐞́𝐯 𝐦𝐮́𝐥𝐯𝐚 a nagyhatalmak asztalánál várhatóan csak az USA, Kína és India fog ülni, Európa és Oroszország kipontozódik.

Európa vezetői 𝐫𝐨𝐬𝐬𝐳𝐮𝐥 𝐦𝐞́𝐫𝐭𝐞́𝐤 𝐟𝐞𝐥 Oroszország erejét is, valószínű az amerikaiak is, de az utóbbiaknak ez édesmindegy, mert közben egyszerre gyengítették két riválisukat, az EU-t és Oroszországot. Sőt azzal, hogy az EU vezetői Európa 𝐭𝐨̈𝐫𝐭𝐞́𝐧𝐞𝐥𝐦𝐢 és 𝐬𝐭𝐫𝐚𝐭𝐞́𝐠𝐢𝐚𝐢 érdekét fel nem ismerve, valamint a hátsó udvarukban lévő 𝐧𝐞𝐦𝐳𝐞𝐭𝐤𝐨̈𝐳𝐢 𝐫𝐞𝐧𝐝𝐛𝐨̋𝐥 𝐟𝐚𝐤𝐚𝐝𝐨́ értékeket figyelmen kívül hagyva felültek a korábbi amerikai adminisztrációk provokációjának (de legalábbis hagyták, hogy Amerika legalább 8 éven át provokálja Oroszországot Ukrajnán keresztül), oda vezetett, hogy 𝐭𝐚𝐤𝐭𝐢𝐤𝐚𝐢𝐥𝐚𝐠 beleragadtak egy Európát 𝐬𝐭𝐫𝐚𝐭𝐞́𝐠𝐢𝐚𝐢𝐥𝐚𝐠 ellehetetlenítő és 𝐭𝐨̈𝐫𝐭𝐞́𝐧𝐞𝐥𝐦𝐢𝐥𝐞𝐠 erodáló helyzetbe. Szépen próbálják újrapozícionálni magukat (lásd a szerdai Trump-európai vezetők-Zelenszkij vidókonferencia-csúcs), mint a béke követei, ami a 𝐫𝐨̈𝐯𝐢𝐝 𝐭𝐚́𝐯𝐮́ 𝐩𝐨𝐥𝐢𝐭𝐢𝐤𝐚𝐢 𝐭𝐮́𝐥𝐞́𝐥𝐞́𝐬𝐮̈𝐤 szempontjából fontos, mert ha kiderülne, hogy elkalkulálták magukat, az a politikai halálukhoz vezetne – vagyis ha kiderülne, hogy nekik is köszönheti Európa a fölösleges vérontást és a gazdasági károkat. (Vagyis ahhoz, hogy az európai vezetők 𝐬𝐭𝐫𝐚𝐭𝐞́𝐠𝐢𝐚𝐢 és 𝐭𝐨̈𝐫𝐭𝐞́𝐧𝐞𝐥𝐦𝐢 síkon Európa számára kedvező döntést hozzanak, 𝐭𝐚𝐤𝐭𝐢𝐤𝐚𝐢 értelemben le kellene mészárolniuk önmagukat, márpedig ilyet utóljára a Brian élete c. filmben láttunk.)

Amerika a vámpolitikájával jó 𝟒𝟎 𝐞́𝐯𝐞𝐭 𝐤𝐞́𝐬𝐞𝐭𝐭. Az amerikai magánérdek az elmúlt 40 évben Trump megjelenéséig képes volt felülírni a közérdeket – és most sem biztos, hogy csak a közérdek van az asztalon. Az viszont biztos, ha Amerikának sikerült éket ütnie az EU és Oroszország közé, és ezzel párhuzamosan létrejön egy USA–Oroszország gazdasági együttműködés, akkor az alaszkai találkozóval Trump két legyet üt egycsapásra.

Ha ehhez hozzájön az, hogy Európától függetlenül az USA Oroszországgal szembeni szankciói enyhülnek vagy megszűnnek, amelynek mellékhatásaként az olaj (és további nyersanyagok) világpiaci ára mérséklődik, és Ukrajnába béke (vagy legalább tűzszünet) költözik, akkor Trump a Janus-arcú békehozó cím mellé megnyerte a világgazdaság növekedési motorjának beindítója címet is. A nyersanyagok világpiaci árának csökkenése ugyanis az infláció mérséklődéséhez vezet, ami a jegybanki kamatok csökkentésének nyit teret, amelynek hatására a pénzügyi források (kamat)költsége drasztikusan csökken. A növekedéshez pszichésen béke (és abból fakadó fogyasztási hajlandóság) kell, amit a jövőbe vetett hit hoz el, valamint olcsó nyersanyagok, pénzforrás és szabadon áramló technológia.

A világpolitika egyszerű szabályait követve talán nem is annyira bonyolult ez. Reméljük a legjobbakat. Reméljük. A legjobbakat!

#azelmultharomszorharomnaplegfontosabbirasa