“Jókedvű voltam. Sok mindent elfelejtettem.” Így kezdődik Karinthy Frigyes Találkozás egy fiatalemberrel című novellája. Aztán az ifjú szerző szembetalálkozik tíz évvel korábbi önmagával, aki számonkéri rajta fiatalkori álmait, vágyait, elhatározásait.

Azt kívántam a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Főiskola végzős hallgatóinak, hogy tíz év múlva legyen mit mondaniuk mostani önmaguknak.

És arra kértem a Főiskola jelenlegi hallgatóit, hogy csatlakozzanak a Tanítsunk Magyarországért programhoz és segítsenek azoknak a gyerekeknek megtalálni az útjukat, akik jellemzően nem azt válaszolják arra a kérdésre, hogy “mik szeretnének lenni”, hogy “űrhajós” vagy “nem tudom”, hanem azt, hogy “semmik”. Merthogy ez a helyzet a végeken, innen indulunk, de mindent megteszünk, a visszajelzések alapján eredményesen, hogy a semmiből valami legyen. Másfél év kitartó “nagytestvéri” munka után már nem “semmik”, hanem fodrászok, bolti eladók, autószerelők akarnak lenni a fiatalok.

🤝 Köszönjük az egyetemista mentorok áldozatos munkáját!

Tanítsunk Magyarországért!

Takács Péter egészségügyi államtitkár felmosta a padlót a tiszás Kulja Andrással az ATV-n.
Világossá vált, hogy Kulja alapvető struktúrákkal, tényekkel sincs tisztában, vagy rosszabb esetben…

A beérkezett, papíralapú szavazatok száma átlépte a 2 milliót, és ehhez jön még közel negyedmillió online szavazat.

Erre mindannyian büszkék lehetünk, köszönöm mindenkinek, aki részt vett a szavazáson.

A brüsszeli bürokraták veszélybe sodornák hazánk kőolaj- és földgázellátását, és az egekbe emelnék a magyarok rezsiköltségeit. A Kormány azonban továbbra is szavatolja a rezsicsökkentést és Európa…

„[…] Több amerikai technológiai vállalatnak kellene Magyarországot választania európai bázisául. Ez barátságos politikai környezet” – írta nemrég a közösségi oldalán David O Sacks, a Szilícium-völgy…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média