György László posztja

️ 𝐕𝐚𝐥𝐨́𝐛𝐚𝐧 𝐢𝐳𝐦𝐨𝐬𝐨𝐝𝐢𝐤-𝐞 𝐚 𝐤𝐨̈𝐳𝐞́𝐩𝐨𝐬𝐳𝐭𝐚́𝐥𝐲 𝐌𝐚𝐠𝐲𝐚𝐫𝐨𝐫𝐬𝐳𝐚́𝐠𝐨𝐧. 𝐎̈𝐬𝐬𝐳𝐞𝐠𝐲𝐮̋𝐣𝐭𝐨̈𝐭𝐭𝐞𝐦 𝐚 𝐥𝐞𝐠𝐟𝐨𝐧𝐭𝐨𝐬𝐚𝐛𝐛 𝐤𝐫𝐢𝐭𝐢𝐤𝐚́𝐤𝐚𝐭 𝐞́𝐬 𝐬𝐳𝐞𝐦𝐩𝐨𝐧𝐭𝐨𝐤𝐚𝐭. 𝐈́𝐦𝐞 𝐚 𝐯𝐚́𝐥𝐚𝐬𝐳𝐨𝐤 𝐧𝐞́𝐠𝐲 𝐩𝐞𝐫𝐜𝐛𝐞𝐧 𝐦𝐞𝐠𝐯𝐚́𝐥𝐚𝐬𝐳𝐨𝐥𝐭𝐚𝐦 𝐚𝐳𝐨𝐤𝐚𝐭.

𝐄𝐥𝐨̋𝐟𝐨𝐫𝐝𝐮𝐥𝐨́ 𝐤𝐫𝐢𝐭𝐢𝐤𝐚 𝐚 𝐦𝐚𝐠𝐲𝐚𝐫 𝐠𝐚𝐳𝐝𝐚𝐬𝐚́𝐠𝐩𝐨𝐥𝐢𝐭𝐢𝐤𝐚́𝐯𝐚𝐥 𝐤𝐚𝐩𝐜𝐬𝐨𝐥𝐚𝐭𝐛𝐚𝐧, 𝐡𝐨𝐠𝐲 𝐦𝐢𝐧𝐞́𝐥 𝐟𝐨̈𝐥𝐣𝐞𝐛𝐛 𝐯𝐚𝐧 𝐯𝐚𝐥𝐚𝐤𝐢 𝐚 𝐭𝐚́𝐫𝐬𝐚𝐝𝐚𝐥𝐦𝐢 𝐫𝐚𝐧𝐠𝐥𝐞́𝐭𝐫𝐚́𝐧, 𝐚𝐧𝐧𝐚́𝐥 𝐣𝐨𝐛𝐛 𝐬𝐳𝐚́𝐦𝐚́𝐫𝐚 𝐚 𝐤𝐨𝐫𝐦𝐚́𝐧𝐲 𝐩𝐨𝐥𝐢𝐭𝐢𝐤𝐚́𝐣𝐚.

Abszolút értelemben igaz, mert aki többet dolgozik, többet tanult, jobb pozícióban van a munkaerőpiacon az többet keres. Az adórendszerünk úgy van kialakítva, hogy aki többet és jobban dolgozik, az arányaiban ugyanannyival többet is keressen. Ez így meritokratikus, vagyis érdemalapú. Ne vonjon el senkitől azért az állam többet, mert többet tanult, és mert többet és jobban dolgozik!

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy ha egy átlagbérből élőnek 10 ezer forinttal emelte a bérét a munkaadója 2009-ben, abból elvitt az állam 7200 forintot és 2800 forint került a dolgozó számlájára! Most 10 ezer forint emelésből minden sávban 4000 forintot visz csak el az állam és 6000 forint marad a munkavállalónál. Valójában ezzel az érdemalapú gazdaságpolitikával minden munkavállaló jobban jár.

𝐏𝐨𝐠𝐚́𝐭𝐬𝐚 𝐙𝐨𝐥𝐭𝐚́𝐧 𝐬𝐳𝐞𝐫𝐢𝐧𝐭 𝐚𝐳 𝐞𝐥𝐦𝐮́𝐥𝐭 𝟏𝟒 𝐞́𝐯𝐛𝐞𝐧 𝐚 𝐦𝐚𝐠𝐲𝐚𝐫 𝐤𝐨̈𝐳𝐞́𝐩𝐨𝐬𝐳𝐭𝐚́𝐥𝐲 𝐬𝐨𝐫𝐯𝐚𝐝𝐭, 𝐝𝐞 𝐥𝐞𝐠𝐣𝐨𝐛𝐛 𝐞𝐬𝐞𝐭𝐛𝐞𝐧 𝐢𝐬 𝐬𝐭𝐚𝐠𝐧𝐚́𝐥𝐭.

👷🏻 Ez pedig egyáltalán nem igaz! Ráadásul relatív értelemben az alsó és a törzs középosztály nyerte a legtöbbet a kormány politikájával. Ők érzik és értik igazán, hogy mit jelent az, hogy ha munka van, minden van. Akkor lehet megérteni, hogy a jövőre nézve mi következik a kormány gazdaságpolitikájából, ha értjük annak jelentőségét, hogy 1 millióval többen dolgoznak ma, mint 2010-ben. Egy segélyalapú gazdaságot kellett munkaalapúvá átalakítani. Most meg azon dolgozunk, hogy ebből munka- és tudásalapú legyen.

𝐆𝐲𝐚𝐤𝐫𝐚𝐧 𝐞𝐥𝐡𝐚𝐧𝐠𝐳𝐨́ 𝐞́𝐬𝐳𝐫𝐞𝐯𝐞́𝐭𝐞𝐥, 𝐡𝐨𝐠𝐲 𝐚 𝐦𝐚𝐠𝐲𝐚𝐫 𝐚𝐥𝐬𝐨́ 𝐞́𝐬 𝐭𝐨̈𝐫𝐳𝐬 𝐤𝐨̈𝐳𝐞́𝐩𝐨𝐬𝐳𝐭𝐚́𝐥𝐲𝐛𝐞𝐥𝐢𝐞𝐤 𝐧𝐞𝐦 𝐬𝐳𝐚́𝐦𝐢́𝐭𝐚𝐧𝐚𝐤 𝐞𝐮𝐫𝐨́𝐩𝐚𝐢 𝐞́𝐫𝐭𝐞𝐥𝐞𝐦𝐛𝐞𝐧 𝐤𝐨̈𝐳𝐞́𝐩𝐨𝐬𝐳𝐭𝐚́𝐥𝐲𝐛𝐞𝐥𝐢𝐧𝐞𝐤.

A tudomány nem ismeri az európai értelemben vett középosztály fogalmát. A könyvemben négy szempontot veszek figyelembe a középosztály meghatározásához. E szerint a szigorú definíció szerint a Covid előtti időszak valóban a középosztályosodás példa nélküli évtizede volt a magyar gazdaságtörténetben és más országokkal összehasonlítva is. 10 év leforgása alatt közel kétmillióan emelkedtek a középosztályba Magyarországon, ezzel a középosztály másfélszeresére bővült.

Az első szempont a jövedelmi. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) definíciója szerint az számít középosztálybelinek, aki az átlagjövedelem 60 százalékánál többet, de a kétszeresénél kevesebbet keres. Ez alapján persze az etióp és a svájci középosztálybeli is középosztálybeli, pedig nem is állhatnának életstílusban és anyagi lehetőségekben távolabb egymástól. Az ILO definícióját önmagában én sem tudom elfogadni. Ezért a jövedelmi értelemben középosztálybelinek számító családok közül valójában csak az számít középosztálybelinek, akinek vagyoni és lakhatási helyzete is stabil, és marad benne igény a szellemi és lelki fejlődésre.

A vagyoni helyzetet az Európai Unió statisztikai hivatalának anyagi szegénységre vonatkozó statisztikájával mérem. Aki anyagi értelemben szegény, az nem lehet középosztálybeli! Aki az Eurostat tizenhárom szempontjából ötöt vagy annál többet nem tud teljesíteni, az anyagi értelemben szegény: nincs autója, nem tudja kifűteni a lakását, nincs internetkapcsolata, nem tud váratlan kiadásokat fedezni, nem tud elmenni nyaralni stb. E szerint a definíció szerint Magyarországon csökkent a legnagyobb arányban a szegénység az egész EU-ban 2014 és 2022 között, tehát még a Covid sem tudta megtörni ezt a folyamatot, csak meghajlítani.

𝐋𝐞𝐡𝐞𝐭-𝐞 𝐤𝐨̈𝐳𝐞́𝐩𝐨𝐬𝐳𝐭𝐚́𝐥𝐲𝐛𝐞𝐥𝐢𝐬𝐞́𝐠𝐫𝐨̋𝐥 𝐛𝐞𝐬𝐳𝐞́𝐥𝐧𝐢 𝐛𝐢𝐳𝐭𝐨𝐬 𝐥𝐚𝐤𝐡𝐚𝐭𝐚́𝐬 𝐧𝐞́𝐥𝐤𝐮̈𝐥?

Ebben a kérdésben a tudományos álláspont már jobban megoszlik. Én azon az állásponton vagyok, hogy a saját tulajdonú lakóingatlanban lakás hozzáartozik a középosztálybeliséghez. Olyanokkal beszélgetve, akik éltek Svédországban, ők elmondják, hogy ott bizony részben hamis a középosztály. Sokan, akinek aktív korukban nincs saját ingatlanjuk, nyugdíjasként nem tudják fenntartani az életszínvonalukat, mert nem tudják fizetni a lakbért. Szingapúrban a nemzetépítés részének számított a családok saját tulajdonú lakóingatlanhoz segítése: a filozófiai alapja ennek az, hogy más az otthonunkhoz, a településünkhöz, a régiónkhoz, a nemzetünkhöz fűződő viszonyunk, ha saját tulajdonú lakóingatlanban élünk. Egyszerűen erősebb a kötődés.

𝐋𝐞𝐡𝐞𝐭-𝐞 𝐤𝐨̈𝐳𝐞́𝐩𝐨𝐬𝐳𝐭𝐚́𝐥𝐲𝐛𝐞𝐥𝐢𝐬𝐞́𝐠𝐫𝐨̋𝐥 𝐛𝐞𝐬𝐳𝐞́𝐥𝐧𝐢 𝐬𝐳𝐞𝐥𝐥𝐞𝐦𝐢 𝐞́𝐬 𝐥𝐞𝐥𝐤𝐢 𝐟𝐞𝐣𝐥𝐨̋𝐝𝐞́𝐬 𝐢𝐫𝐚́𝐧𝐭𝐢 𝐢𝐠𝐞́𝐧𝐲 𝐧𝐞́𝐥𝐤𝐮̈𝐥?

Mi végre az anyagi gyarapodás, ha nem jár együtt a szellemi és lelki fejlődés igényével! Ha valaki teljesíti az első három szempontot, de nincsen igénye szellemi-lelki feltöltődésre, akkor nem számít középosztálybelinek a definícióm szerint. A szellemi-lelki fejlődés iránti igényt úgy mérik a statisztikusok, hogy az illető részt vett-e a felmérés előtti egy évben valamilyen kulturálisnak tekintett eseményen: mozi; színházi előadás, koncert, opera, táncelőadás; múzeum, galéria, történelmi, régészeti helyszín, egyéb kulturális helyszín; élő sportesemény.

𝐌𝐨𝐬𝐭 𝐚𝐤𝐤𝐨𝐫 𝐄𝐮𝐫𝐨́𝐩𝐚 𝐥𝐞𝐠𝐬𝐳𝐞𝐠𝐞́𝐧𝐲𝐞𝐛𝐛 𝐨𝐫𝐬𝐳𝐚́𝐠𝐚 𝐯𝐚𝐠𝐲𝐮𝐧𝐤?

Tény, hogy legalább öt ország van mögöttünk az EU-ban GDP arányosan, míg a Harmonikus Növekedési Index szerint ennél is több. Az is tény, hogy több mint tíz százalékponttal kerültünk közelebb az EU átlagához valamivel több mint egy évtized leforgása alatt 2010 óta. De almát az almával, körtét a körtével. Az anekdota szerint egy japán társadalomtudóst megkérdeztek a rendszerváltoztatáskor, hogy szerinte mennyi idő behoznia Magyarországnak (és Kelet-Közép-Európának) a fejlett nyugattal szembeni közel 100 éves lemaradását. Azt válaszolta, hogy ha 100 évvel lennénk mögöttük, akkor meg tudná mondani, de 45-tel vagyunk balra… Ehhez tenném hozzá, hogy a 45 év kommunista internacionalizmus után következett egy rövid megszakítással közel 20 éves neoliberális transznacionális kapitalizmus Magyarországon. Miközben Ausztria és Svájc a helyit részesíti előnyben évszázadok óta, és ha valamit nem tudnak maguk előállítani, akkor megfontolják, hogy egyáltalán szükségük van-e rá, addig mi 1945 és 2010 között a kommunizmust, majd utána az erejével élni képes multit részesíttettük előnyben. Vagyis nem ugyanarról a vonalról indulunk a fejlett nyugati országokkal szembeni versenyben. Nem meglepő hát, hogy a bezzegnyugat előttünk jár.

️ 𝐕𝐞́𝐠𝐞𝐳𝐞𝐭𝐮̈𝐥 𝐛𝐞𝐬𝐳𝐞́𝐥𝐣𝐮̈𝐧𝐤 𝐚 𝐣𝐨̈𝐯𝐨̋𝐫𝐨̋𝐥! 𝐌𝐢 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐤𝐞𝐳𝐢𝐤 𝐚 𝐤𝐨̈𝐳𝐞́𝐩𝐨𝐬𝐳𝐭𝐚́𝐥𝐲𝐨𝐬𝐨𝐝𝐚́𝐬 𝐞𝐥𝐦𝐮́𝐥𝐭 𝐦𝐚́𝐬𝐟𝐞́𝐥 𝐞́𝐯𝐭𝐢𝐳𝐞𝐝𝐞́𝐛𝐨̋𝐥.

Óriási változások előtt áll a munkaerőpiac és így az oktatási rendszereink is, mint ahogy eddig minden ipari forradalom alatt. Csak míg az elmúlt évtizedek automatizációja és digitalizációja elsősorban a hatékonyságnövekedésről szólt, addig a mesterséges intelligencia az irodai munkahelyek világát, a humanoid robotok pedig a kétkezi munka világát forgatják fel fenekestül. Húsz éve még azzal viccelődtünk — nem túl illendően — hogy a bölcsészek a gyorsétteremben helyezkednek el, mára a világ értelmezésére vonatkozó képesség, az esztétikai érzék elképesztő mértékben értékelődött fel. Másik példávasl élve a Covid alatt még árufeltöltőket és énektanárokat képeztünk át programozónak, ma meg már lassan fölöslegessé válnak a programozók.

Mi magyarok elébe megyünk ezeknek a változásoknak: 2022 óta kétszer annyit költünk az egyetemeinkre, mint azt megelőzően, ráadásul a modellváltó egyetemeink a forrás felét azon teljesítmény alapján kapják, hogy mennyire tudják kiszolgálni térségük munkaerőigényét, mennyiben tudják betölteni gazdasági és társadalmi integráló szerepüket. Ráadásul az EU-ban GDP-arányosan a legtöbbet költők között vagyunk!

A köznevelésre már tavaly is a fejlett OECD országok átlagának megfelelő összeget költöttünk és ezt idén tovább fokozzuk és 2030-ig egészen biztosan tartjuk. A szakképzést német mintára alakítottuk át, bevontuk a vállalkozásokat a képzésbe, a diákok munkáját havi akár 100 ezer forintos ösztöndíjjal ismerjük el, a szakképzésben oktató tanárok pedig többet keresnek mint a köznevelésben. A köznevelésben az átlagfizetés 844 ezer forint, a szakképzésben 928 ezer forint. Mindez azért fontos, mert egyetlen rendszer minősége sem tudja meghaladni a benne dolgozók képességeit. Fontos, hogy minőségi munkaerő áramoljon a képzési rendszereinkbe és a tanáraink minőségi munkát végezzenek.

Ma már adatalapon tudjuk mérni, hogy egy adott egyetem adott szakán végző hallgató milyen gyorsan helyezkedik el a munkaerőpiacon, mennyit keres, és melyik régióban kap munkát. Ugyanezt a rendszert előkészítettük a szak- és felnőttképzésre is.