Ugyanazt mondom Brüsszelben és Moszkvában
Az elmúlt harminc év legfontosabb témájában mondhatjuk el a véleményünket a Nemzeti Konzultáción. Elmondom három percben és 7 pontban, hogy miért.
1. Közel harminc éve a politikai rendszerváltoztatást megnyertük, hiszen visszanyertük szabadságunkat és önrendelkezésünket.
2. A gazdasági átalakulást viszont elveszítettük.
3. Ugyanis ahelyett, hogy a józan paraszti eszünkre hallgattunk volna, azoknak a tanácsadóknak a véleménye kerekedett felül, akik a nyolcvanas években még Kelet felől várták a bölcsességet, a kilencvenes évek elejére pedig már a nyugati bölcsességet erőltették döntéshozóinkra. Eszükbe sem jutott, hogy a szerintük szükségszerű választás helyett Kelet és Nyugat között, lett volna harmadik út is, a SAJÁT utunk.
4. Keletről a kommuizmust kaptunk, Nyugatról pedig a gyors piacgazdasági átalakulás receptjét: vagyis elhitették velünk, hogy minél gyorsabban adjuk el az állami vállalatokat jellemzően külföldieknek, nyitjuk meg piacainkat és szabadítjuk fel a gazdaságot a szabályok béklyója alól, annál gyorsabban jutunk a fejlettek táborába. Valójában a nyugati multik számára teremtettünk piacokat és a gazdasági gyarmatosítás áldozatául estünk. Mindezek hatására egy évtized leforgása alatt a kilencvenes évek közepére megszűnt Magyarországon másfél millió munkahely, amelyek 2010-ig nem teremtődtek újra.
Bencsik János országgyűlési képviselő barátom elmondása szerint csak Tatabányán 15 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma!
Mekkora változás ehhez képest, hogy mára Tatabánya újra a magyar ipar egyik öt lábon álló fellegvára!
5. Ehhez az kellett, hogy tudomásul véve a kiindulási helyzetet, 2010 után újraiparosítottuk Magyarországot, a semmiből teremtettünk 1 millió új munkahelyet egy évtized leforgása alatt. Elkezdtük visszavenni a piacainkat: erről szól a bankrendszer magyarosítása, a közműcégek visszavásárlása, a Vodafone és a repülőtér megvásárlása. Mindemellett olyan külföldi működőtőkét vonzunk Magyarországra, amely ablakot jelent a világpiacokra a Magyarországon működő vállalkozásoknak és dolgozóiknak. A kecskeméti Mercedes gyár a világ minden tájára ad el autót és így a tortaszeletet növelve hozzájárul az egész térség felvirágoztatásához.
A Mercedes gyár és a gyári munkás végső teljestménye ez az exportversenyképesség, de közvetetten a helyi körmös, pillás, fodrász, kisboltos is hozzájárul a régió sikeréhez és részesül a Mercedes exportbevételéből, a torta növekedéséből.
6. Magyarország exportbajnok. Az exportunk alapján a 33. helyet foglaljuk el a világranglistán, míg lélekszámunk alapján a 95.-ek vagyunk. Mindez azért van így - ismét hangsúlyozva a követett stratégiánk, politikai döntésünk fontosságát - mert felismertük, hogy az adottságainkból akkor hozhatjuk ki a a maximumot 2010 után, ha kihasználjuk az összekapcsolt világgazdaság adta lehetőségeket. Ezt a lehetőséget akarják most Nyugatról, Brüsszel irányából leárnyékolni azzal, hogy megkérdőjelezik semleges gazdaságpolitikánkat és a világgazdaság blokkosítása irányába tesznek lépéseket.
7. Nekünk az az érdekünk, hogy a SAJÁT utunkat járjuk és ne engedjük, hogy a kilencvenes évek elejéhez hasonlóan, amikor jól felfogott önérdekéből ránkerőltette az akaratát a Nyugat, most valamilyen ködös ideológia és átgondolatlan érdekrendszer miatt megint ránkerőltesse. Meg kell védenünk a világpiacainkat és ezzel párhuzamosan meg kell erősítenünk a belső piacainkat. Erről szól a mostani Nemzeti Konzultáció, ezért történelmi jelentőségű, hogy mekkora támogatást kap Magyarország Kormánya ahhoz, hogy továbba is a SAJÁT utunkat járhassuk.