️Segítsünk Krausz Ferencéknek, hogy ők is segíthessenek nekünk! Elmondom három percben és öt pontban, miért fontos a segítségük és hogyan tudnak segíteni.

Már jóval a Nobel-díj odaítélése előtt hittem Krausz Ferenc és kutatótársai munkájában. Most segítségre van szükségük és ebben kérem az Önök segítségét is. Kérem, osszák meg minél többen a posztomat, hogy eljusson azokhoz, akik segíteni tudnak.

1️⃣ A Krausz Ferenc által elindított Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ a megelőző egészségügyi ellátásban hisz: egy olyan jövőben, ahol a betegségek már az első tünetek megjelenése előtt diagnosztizálhatóak. Így sokkal több egészséges év vár az utódainkra - és akár már ránk is - és évi ezer milliárd forintos nagyságrendű pénzt tudunk a megelőzéssel megtakarítani.

2️⃣ E cél eléréséhez a kutatóközpont tizenötezer résztvevőt von be, akik meghatározott időszakonként vért adnak a kutatáshoz.

3️⃣ A kutatók a vérmintákból centrifugálással vérplazmát vonnak ki, amelyet ultrarövid impulzusú lézerfénnyel világítanak meg. Így jön létre a molekuláris ujjlenyomat, amely a vér molekuláris összetételében rendkívül kismértékű változások kimutatására is alkalmas lehet.

4️⃣ A módszer egyelőre kísérleti fázisban van, de az előzetes eredmények biztatóak arra vonatkozóan, hogy bizonyos súlyos betegségek – úgymint a cukorbetegség vagy a rák – a kialakulás korai szakaszában észlelhetővé válhatnak.

5️⃣ A 2021 óta bevont tízezer alany egészségi állapota különböző, az önkéntesek között a legnagyobb arányban teljesen egészséges alanyok találhatók. A kutatás következő szakaszában az úgynevezett nagy kockázatú ágba keresnek önkénteseket. Mint írták, az ideális alany:

- elmúlt 50 éves,
- magas vérnyomására gyógyszert szed,
- magas a koleszterinszintje vagy koleszterincsökkentőt szed,
- dohányzik vagy sok éven keresztül dohányzott, de más komolyabb betegsége nincs.

Az alanyok a kutatásban álnevesített módon vesznek részt és semmilyen kockázatot nem kell vállalniuk. Sőt még jól is járnak, hiszen a lézeres vizsgálaton túl a vérmintán hagyományos laborvizsgálatot is végeznek, és orvosi konzultáció során ingyenesen kiértékelik azt, ami segít az alanyok számára nyomon követni saját egészségi állapotukat.

Az alábbi honlapon tudnak csatlakozni: https://h4h.hu/

Kérem, juttassák el minél több helyre az üzenetet egészségünk és gyermekeink egészsége érdekében.

A program célja, a vidék korszerűsítése: az iparűzési adó jövő évi többlete bekerülhet egy alapba, így a járások megpályázhatják fejlesztéseikhez.

2025-től közel 65 milliárd forintra pályázhatnak a…

Bevetésen Kabulban

Félelmet nem ismerő katonák, feszített tempó – készül a Kabul Művelet c. nagyjátékfilm.

Dunakeszi nevéről régen komoly viták folytak.

Sokan úgy gondolják, hogy a települést a honfoglaláskor a Keszi törzs alapította, de a kutatások alapján valószínűbb, hogy a 10-11. század fordulóján jött…

Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?
-Ezt mondja a Biblia, és valóban!
Ma a lelki egészség világnapján érdemes átgondolni, hogy milyen a belső egyensúlyunk…

Mi, a magyar elnökségben sikeres Európai Unióban vagyunk érdekeltek, s meggyőződésünk szerint elnökségünk sikere az egész Európai Unió sikere lesz.

Tegyük újra naggyá Európát!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média