Azok a vállalkozók tették naggyá a fejlett nyugatot, akik otthonunknak tekintették hazájukat, akik számára érték volt térségük felvirágoztatása és bátran vállalt felelősség másoknak munkát adni. Idéztem szabadon Joseph Schumpetertől, a 20 század egyik legnagyobb gondolkodójától a Békés Drén legújabb fejlesztésének átadóján.

És azok a vállalkozók fogják naggyá tenni Magyarországot, akik otthonunknak tekintik szűkebb pátriájukat, elbírja a válluk, hogy több száz család megélhetése múlik rajtuk, és állandóan keresik a piaci lehetőségeket határon innen és túl.

A Békés Drén 5 milliárd forintos beruházásához 2,5 milliárd támogatást kapott Magyarország Kormányától. A pénz nem ingyen van! A Békés Drénnek háromszor gyorsabban kell növekednie, mint a magyar gazdaság. Ha ezt nem tudja teljesíteni, akkor vissza kell fizetnie a támogatást.

A nemzeti bajnokaink, magyar multijaink feladata, hogy magukkal húzzák a magyar gazdaságot, példát mutassanak versenyképességből, támadják a nemzetközi piacokat és kiváltsák az importot. És mindeközben járuljanak hozzá térségük felvirágzásához.

Barkász Sándor és kollégái nem csak, hogy tisztában vannak a feladatukkal, de már ma is rengeteget tesznek térségük felvirágoztatásáért.

Köszönöm Dankó Bélának, a térség országgyűlési képviselőjének és Kálmán Tibornak Békés polgármesterének is a meghívást.

Hajrá, magyar vállalkozók! Hajrá, lokálpatrióták!

Az új gazdaságpolitikai intézkedésekkel új utakra indulunk, ezekkel is elérhetővé válik a 3-5 százalékos tartós gazdasági növekedés Magyarországon.

Visegrádon kezdetét vette az Európa Tanács Kulturális Útvonalak Szakértői Fóruma, aminek idei témája: „Átadás és innováció: a fiatalok részvételének ösztönzése az Európa Tanács kulturális útvonalaiban…

A VI. Dražen Petrović Kosárlabda Emléktornán magyarországi nemzetiségi iskolák (pécsi és budapesti horvát, bajai német és a budapesti szerb), valamint két horvátországi gimnázium csapata vett részt.…

ORBÁN BALÁZS: nem állt szándékomban félreérthetően fogalmazni 1956 ügyében. Hiba volt részemről, és ha ezzel valakit megbántottam, akkor ezért elnézést kérek.

Megerősítem, hogy ha szükség lesz rá, én…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média