Csak az atomenergia felel meg a fenntarthatósági és biztonsági követelményeknek.
️
Öröm, hogy ennyi tehetséges fiatal egyetemista érdeklődik a közigazgatás iránt.
️ A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram növendékei a feltett kérdéseik és a kérdésemre adott válaszaik alapján megerősítettek afelől, hogy ha rajtuk múlik, hazánk fényes jövő előtt áll.
Márpedig nagyon sok múlik rajtuk!
Hajrá, Magyar Közigazgatási Ösztöndíjasok!
Csak az atomenergia felel meg a fenntarthatósági és biztonsági követelményeknek.
️
👉 Március végével lezárult a második időszak, amelyben a tagállamoknak a megelőző öt év átlagához viszonyítva 15%-kal kellett visszafogniuk földgázfelhasználásukat.
Magyarországon tavalyhoz hasonlóan…
2010 óta minden évben sikerült megvédenünk a nyugdíjak értékét.
A nyugdíjasok számíthatnak ránk!
Készülünk! Jász-Kun Hármaskerületi Kézi Aratóverseny Jászapátin, június 29-én.
Hajrá, Jászfelsőszentgyörgy!
Jó ütemben, a terveknek megfelelően halad a Művelődési Ház épületének és udvarának felújítása.
Hamarosan helyére kerülnek a játszótéri…
Ma, az Autizmus Világnapján szeretném felhívni a figyelmet az autizmussal élő emberek sokféleségére és az elfogadás fontosságára. Tegyük félre előítéleteinket és lépjünk előre egy megértő és támogató…
Megérteni, elfogadni és segíteni. 
„A testi, lelki, anyagi rászorultsági helyzet sem von le semmit az ember értékéből,
hanem mindez feladatokat ró a többi állampolgárra és az államra, hogy segítsenek…
Megérteni, elfogadni, segíteni. 
Miért kell változás Brüsszelben? - Deutsch Tamás 10 pontja
Nézd meg a videót és add tovább!