️Ma tartottuk az Agtech Summit – Konferencia a jövő agráriumáról rendezvényünket

👉Igazán maratoni napon vagyunk túl: reggel tíztől kora estig előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel vártuk az érdeklődőket. Szó volt az adatalapúságról, a robotokról, a drónokról, a képelemzésről, a mesterséges intelligencia használatáról, a víz kiemelt szerepéről, a műholdképek, űradatok hasznosításáról.

👉Este pedig – a NAK TechLab Demo Day keretében – az idei háromhónapos nagyvállalati–startup programunk résztvevői mutatták be fejlesztéseiket.

Dr. Nagy István agrárminiszter is megtisztelte jelenlétével rendezvényünket. Hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy az agrárium kihívásain startupok is dolgoznak, újszerű gondolkodást és lehetőségeket behozva az ágazatba. A cél, hogy ezek a megoldások mihamarabb és széles körben elterjedjenek, hatékonyabbá és versenyképesebbé téve a termelést.

Elkèszült a dunabogdányi strandfejlesztés!

Jövő nyáron új vizesblokkal és tereprendezéssel fogadja a dunabogdányi strand a pihenni vágyókat!

Az önkormányzat sikeresen pályázott a Turisztikai Ügynökség…

hazaárulók listája. soha ne feledjük tetteiket!

az alábbi hazaárulók szavazták meg, hogy hazánk NE kapja meg a jogosan várt, mi tulajdonunkat képező eu-s pénzeket.
️ ara-kovács attila, dk
️ cseh…

Fontosak azok a cégek, akik a magyar emberekbe fektetik bizalmukat és munkahelyeket teremtenek. A régió, és egyben hazánk egyik legmeghatározóbb szereplője a Magyar Suzuki Zrt., amelynek esztergomi…

Visegrádi Négyek csúcstalálkozó és sajtótájékoztató Kassán 22.11.24
#orbánviktor #v4news #mateuszmorawiecki #eduardheger #petrfiala

Orbán: Úgy érezzük, hogy minden akadály elhárult, ami a megállapodást hátráltatta.

Csütörtök este videót tett közzé közösségi oldalán…
Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média