Őseink előttünk jártak, velünk maradnak.

Ma, a magyar feltalálók napján emlékezzünk meg a több mint 2500 találmánnyal és szabadalommal rendelkező, külföldön az autózás meghatározó személyiségként elismert, de hazánkban kissé elfeledett Barényi Béláról. Az ő úttörő biztonsági szemléletmódja alapozta meg az egyik autómárkáról, a Mercedes-Benzről kialakult képet, amelyet ez a megközelítés a luxuskategória csúcsára emelt. Mindemelett a Volkswagen Bogárként elhíresült népautó is az ő, és nem Ferdinánd Porsche ötletén alapszik. Ez utóbbit hosszas pereskedés után a bíróság is elismerte. Az autókonstruktőr zseni 1997-ben, 90 évesen távozott az élők sorából.

Változatos módszerekkel próbálják tönkretenni a kamerákat a migránsok Magyarország déli határán.

Annyira SZABAD MÁR A NYUGATI VILÁG, hogy nehéz szabadabbat elképzelni
BETILTHATJÁK VASÁRNAPONKÉNT AZ AUTÓZÁST - ezt is felvetette a hétvégén a legnagyobb német kormánypárt, a szociáldemokraták…

Mi nem fogjuk a négereket afromagyarnak hívni, a térdelés a focipályán is idegen tőlünk, hiszen mi nem voltunk sohasem gyarmattartó és rabszolgatartó nemzet – világított rá Hont András.

Válasz Harangozó Tamás képviselő úr azonnali kérdések órájában feltett kérdésére

A németek százas nagyságrendben újítottak fel harci gépeket és készek azokat átadni az ukránok számára.

Mi a béke pártján állunk, nem támogatjuk a háború meghosszabbítását! Humanitárius…

️Semmiféle brüsszeli fenyegetés nem gátol meg bennünket abban, hogy megvédjük a magyarok érdekeit!
Többek között erről is beszélgettünk a HírTV Napi Aktuális c. műsorában.
Mert nekünk mindig…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média